25°C
35°C

Tihamér, Annamária névnapja

RETRO RÁDIÓ

Iszlamista átnevelőközpontot számoltak fel

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 11. 05. 19:19
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A nigériai rendőrség 259 embert szabadított ki egy iszlamista átnevelő otthonból az afrikai ország északnyugati részén egy hetek óta tartó, országos razziasorozat keretében – számolt be egy helyi illetékes kedden.

Fadeyi Olugbenga nigériai rendőrségi szóvivő elmondta, hogy férfiakat, nőket és gyerekeket is fogva tartottak egy ibadani mecset által működtetett központban.

Az átnevelő otthon létéről egy 18 éves fiú tájékoztatta a hatóságokat, akinek sikerült megszöknie.

Olugbenga úgy tudja, hogy voltak, akik évek óta raboskodtak az iszlamisták fogságában, és egészségügyi problémákkal küszködtek.

„Akiket kihallgattunk, elmondták, hogy háromnaponta, vagy néha még ritkábban kaptak élelmet” – tette hozzá a szóvivő.

Az épület tulajdonosával együtt nyolc másik embert is őrizetbe vettek, és nyomozást indítottak a részletek tisztázása érdekében.

Szeptember óta több tucat hasonló razziára került sor nigériai vallási átnevelő központokban.

Egy lagosi imaházból 15 megbilincselt embert szabadítottak ki a hatóságok.

A vallási átnevelő otthonok meglehetősen elterjedtek Afrika legnépesebb országában, ahol magas a szegények aránya, és a közszolgáltatások gyakran hiányoznak. Sokfelé nincsenek megfelelő intézmények például a kábítószerfüggő fiatalok rehabilitációjára, akik szülei ezekhez az engedéllyel általában nem rendelkező központokhoz fordulnak segítségért.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.