
Imámokat képeznek Németországban, állami pénzen
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostMegkezdődött a muszlim hitszónoki képzés a német állami felsőoktatásban. A kezdeményezés azért jött létre, mert „akadályozza a nem német származású muszlim hívők társadalmi beilleszkedését, ha vallási közösségeik vezetői nem ismerik a német nyelvet és kultúrát.”
Az osnabrücki tartományi kormány 400 ezer eurót különített el költségvetésében erre a célra. A programot az iszlám kollégium dolgozta ki, de az már nem ismert, hogy ebben a munkában a németországi muszlim szervezetek közül melyek vesznek részt. A támogatók, közreműködők listája ugyanis szintén nem nyilvános.
A török állami vallásügyi hivatal irányítása alatt álló, Németországban mintegy 900 mecsetet fenntartó Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója elutasítja a kezdeményezést, szerintük ez nem a német állam feladata.






