RETRO RÁDIÓ

Így verték át az adománygyűjtő csalók a fővárosiakat

Így verték át az adománygyűjtő csalók a fővárosiakat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 03. 10:00

Kihasználta az emberek jóhiszeműségét, és úgy csalt ki tőlük pénzt egy román család. A hat férfi és három nő Budapest belvárosában hallássérültek javára gyűjtött, jogosulatlanul. 45 ezer forintot szedtek össze, a rendőrök csalással gyanúsítják őket.

Razzia közben szúrtak ki egy gyanús társaságot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói halottak napján. A három férfi járókelőket szólított meg, még úgynevezett adománygyűjtő ív is volt, és egy szervezet nevében gyűjtöttek pénzt hallássérült gyerekeknek.

Mivel valójában nem tartoztak a szervezethez, a rendőrök elfogták és a kerületi kapitányságra előállították őket. Ezt követően másfél órán belül a belvárosi rendőrökkel közösen, három másik román férfit és három román nőt fogtak el a Párizsi utcában és a Kristóf téren, akik szintén adománygyűjtést színleltek. A feltételezett elkövetőkről kiderült, hogy egy családba tartoznak.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három fiatal román nőt, valamint a hat román férfit jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során megállapították, hogy aznap hét embertől csaltak ki összesen 45 ezer forintot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.