25°C
35°C

Tihamér, Annamária névnapja

RETRO RÁDIÓ

Gyurcsány személyesen felügyelte a fővárosi közgyűlés megalakulását

Gyurcsány személyesen felügyelte a fővárosi közgyűlés megalakulását
Létrehozva2019. 11. 05. 18:33
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Boldogan vette tudomásul, hogy kedvenc személyi testőre lett a rendészet főnöke.

A képviselők megszavazták Gyurcsány Ferenc volt testőrét, Handl Tamást a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság élére.

Aztán egyéb kérdések kerültek sorra.

Bagdy Gábor Fidesz-KDNP-s képviselő feltette a kérdést, miszerint kívánunk-e Szent István-szobrot a Szent István parkba? A politikus szerint kétségek merülnek fel ezzel kapcsolatban, és azt kérte, hogy egyértelműsítsék azt, hogy Szent István szobrának helye van a róla elnevezett parkban. A képviselő-testület támogatta Karácsony előterjesztését, felfüggesztette az államalapító szent király szobrának felállítását.

Az ügynek szimbolikus jelentősége van, hiszen korábban a kommunista, és emberek kivégzésére parancsot adó, filozófus Lukács György szobra állt a parkban, amelynek eltávolításáról és annak helyén Szent István szobrának felállításáról még a korábbi, jobboldali városvezetés döntött. Az eset már akkor is felháborodást váltott ki a filozófussal szimpatizáló balliberális értelmiség körében: Demszky Gábor és a néhai Heller Ágnes vezényletével tüntettek is néhányan a véres kezű Lukács György szobráért. Így vélhetően Karácsony és a most visszatérőben lévő baloldali elit így akar bosszút állni a nemzeti oldalon az általuk hőn szeretett kommunista gondolkodó szobrának korábbi eltüntetése miatt.

Gyurcsány mindeközben személyesen instruálta nemcsak pártja, a DK embereit, de a rajta csüngő MSZP-seket is.

Foto: Origo

A Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülésén Karácsony egyetlen fontosabb, komoly anyagi vonzattal járó ígérete sem került napirendre. Nem volt téma az új ingatlanadó, és nem került bevezetésre a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedése sem. De nem került bevezetésre a stadionstop, és a Liget Projekt leállítását sem vitte a közgyűlés elé Karácsony.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.