3 éve

Dühösek az autósok a dízelek kitiltása és a dugódíj miatt

Bevezetik a dugódíjat és öt éven belül korlátozhatják a dízelautók behajtását a budapesti belvárosba, közölte a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes az RTL Híradónak adott interjúban. A fővárosi dízelesek kiakadtak ezen, az áruszállítók szerint ez egyenesen képtelenség, hiszen szinte mindannyian dízellel fuvaroznak. Hogy mi lesz velük és sok millió autós munkába járásával, arról nem beszélt Dorosz Dávid.

Sok embernek jelentene megoldhatatlan anyagi gondot és cégek mennének csődbe, ha Karácsony Gergely végig tudná vinni az akaratát – így vélekednek az autósok és az áruszállítók. A Ripost munkatársai tegnap őket kérdezte a pesti belvárosban a tervezett intézkedésről.

„Igaz, hogy dízelautóm van, de én a belvárosban lakom, engem csak nem tiltanak ki!” – reménykedik Tóth Tamás, aki egy Opelből szállt ki a Blaha Lujza téren. „Amúgy butaságnak tartom ezt az egészet, szerintem ez csak egy lobbitevékenység: az elektromos autó környezetszennyezőbb, mint a dízel, az akkumulátor miatt.”

Fotó: Ripost/Sulyok László

Egy lakásfelújítással foglalkozó ezermester, akinek három 20 év körüli dízel mikrobusz a munkaeszköze, azt mondja, hogy a hír hallatán felröhögött.

„Akkor majd megcsinálják a turisták maguknak, amit akarnak” – mondja, arra célozva, hogy ha kitiltják a dízelt, leáll a szolgáltatás. „Vagy majd cipelem a szerszámos ládát a villamoson!”

Dr. Harsányi József kerek perec ellenzi Karácsonyék intézkedését.

„Ellenzem, mert az autók több mint fele dízel, ráadásul a benzinesek is szennyeznek. Úgy látom, az egytizedét sem lehet megvalósítani annak, amit az új főpolgármester mond” – vélekedik a férfi.

Gábor szerint pár év átállásra biztos, hogy szükség van.

„Akad erre külföldön példa, de ott, ahol sok a hibrid és az elektromos autó” – mondja. „De az esélytelen, hogy az áruszállítók lecseréljék a teljes gépparkot. A magyarok 70 százaléka meg sem teheti, hogy új autót vásároljon.”

Fotó: Ripost/Sulyok László

 

Zoltán élelmiszert szállít vidékről, épp a szállítólevelet állította ki, amikor megkérdeztük. Először kibukott belőle:

„Ez képtelenség, menjen a Karácsony a francba!”

Aztán lehiggadva hozzátette: nem szeretné elveszíteni az állását, így teljes nevét és arcát nem adja a véleményéhez, de elképzelhetetlennek tartja a dízelek kitiltását.

„Legfeljebb azt tudom elképzelni, hogy valamilyen engedélyhez kötik a dízel használatát, de teljesen nem tilthatják ki, hiszen akkor leállnak a belvárosi boltok és szolgáltatások” – világít rá arra, hogy az áruszállítók többsége olyan dízelautóval jár, amit Karácsony éppen kitiltana a belvárosból. „A napom 95 százalékát a pesti belvárosban töltöm az autóval, hiszen több helyre szállítok. Mégis, hogyan képzelik el, hogy kitiltanak?”

 

Réti Károly viszont támogatja az intézkedést, mert tarthatatlannak tartja a jelenlegi közlekedést. Arra a kérdésre viszont, hogy akkor milyen autóval járna dízel helyett, azt mondja: olyannal, amit a támogatásból vásárol.

„Ha le kell cserélnem az autót, egyértelmű, hogy ezt támogatják, nem? Különben háború lesz!” – jelenti ki.

Tamás szerinte lassan már mindenért fizetni kell.

„Már annyiféle díj van, most akkor lesz dugódíj is. Ez már tényleg több a soknál, egyáltalán nem örülök.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakmát váltott Cinthya Dictator

origo.hu

Gyönyörű mellek, brutális fenék: ő a világ legszexisebb focibírója - galéria

life.hu

Szívszorító fotó: így néz ki a műszak végén a kutya, aki tíz ember életét mentette meg Törökországban

magyarnemzet.hu

Deutsch Tamás: Azonnal váltsák le Delbos-Corfield képviselőt!

metropol.hu

Visszakozott a hazánkat rágalmazó EP-képviselő, Gwendoline Delbos-Corfield

mandiner.hu

„Ha Székelyföld nem létezik, akkor Moldva sem” – érkeznek a reakciók a magyar nagykövet bukaresti berendelésére

mandiner.hu

Videón, ahogy Biden felesége szájon csókolja Kamala Harris férjét

travelo.hu

Az olasz Banksy háborúellenes alkotásai Ukrajnában

ripost.hu

Már a babaszoba is elkészült: Érkezhet a baba Gianniéknál

ripost.hu

Nem véletlenül nevezik a világ legszexibb nőjének – a 49 éves Heidi Klum melltartó nélkül mutatta meg tökéletes testét

ripost.hu

Megrázó videó a törökországi pokolból: zokogva kér segítséget a világhírű focilegenda

ripost.hu

Alig három hetünk van hátra – figyelmeztet az időutazó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

200 migránst költöztetnek a Duna hercegnőjére, kiakadtak a németek

POLITIK

Orbán Viktor reakciója az EU bejelentésére: A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!

POLITIK

Egyre kevesebb ideig van áram Kárpátalján, folytatódik a mozgósítás is

POLITIK

Kiszámoltuk, hol mennyi sört kapunk ugyanannyi pénzért

POLITIK

Visszakozott a hazánkat rágalmazó EP-képviselő

POLITIK

Bosszúhadjáratba kezdett a Soros-hálózat a guruló dollárok feltárása miatt

POLITIK

Lázadozik az ukrán hadsereg

POLITIK

Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától Zelenszkij