Új SZDSZ-nek nevezte a Fidesz-frakció szóvivője szombaton a Momentumot, amely szerinte nyíltan nemzetellenes politikát folytat.
Halász János budapesti sajtótájékoztatóján közölte: rövid idő alatt megmutatta igaz arcát a Momentum, és nagyon ismerős ez az arc.
Ez az új SZDSZ, durva külföldi befolyással és nyíltan nemzetellenes politikával- fogalmazott. Kijelentette: szégyen és gyalázat, amit a Momentum a magyar nemzet ellen művel, hiszen Erdélyben nem a magyar, hanem a román pártoknak, Felvidéken pedig szintén nem a magyar, hanem a szlovák pártoknak kampányolt.
A Momentum Brüsszelben is a magyar érdekeket támadja, az Európai Parlamentben a legvadabb bevándorláspárti szélső liberálisok közé tartozik – közölte Halász János.
„Még a NATO-nak és az Amerikai Kongresszusnak is leveleket írogatnak Magyarország ellen. Az sem titok, hogy Soros pénze van mögöttük, és a vezetésük is tele van a Soros-hálózatban kinevelt emberekkel- fogalmazott.
Mint ismeretes a Momentum nevű SZDSZ-es utódpárt folyamatosan szembehelyezkedve az összmagyar érdekekkel külföldi politikusokat támogat vagy az USA-ban a NATO közbeavatkozását kéri a magyar belpolitikába.
Fekete-Győr András például beszállt a romániai elnökválasztás kampányába, a román USR (Mentsétek meg Romániát) szövetséget méltatva, a magyar jelölttel Kelemen Hunorral szemben.
Az abortuszt propagáló szülész-nőgyógyászból lett EP-képviselő Cseh Katalin, a Momentum második számú politikusa kifejezetten azért utazott el Erdélybe és szerepelt erdélyi városokban tartott politikai rendezvényeken, hogy egy román jelölt mellett kampányoljon a magyar jelölttel szemben.
Saját közösségi oldalán népszerűsítette a momentumos Donáth Anna, hogy részt vett a Progressszív Szlovákia és a SPOLU szlovák pártszövetség komáromi kampányrendezvényén.
A Momentum alelnöke arról írt: azért támogatja a két liberális szlovák párt jelöltjeit a közelgő parlamenti választáson, mert ők állnak legközelebb a Momentum liberális politikájához. A Momentum által támogatott Progresszív Szlovákia egy erősen Brüsszel-párti, liberális politikai formáció, amely ugyanannak a bevándorláspárti pártcsaládnak a tagja az Európai Parlamentben, mint a Momentum.
Mindez megalázza és aggodalommal tölti el a határon túli magyarokat. A Magyar Diaszpóra Tanács külön nyilatkozatban ítélte el az ilyesfajta politikai tevékenységet.
A felvidéki magyar Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke hangsúlyozta: nemzetpolitikát csak úgy lehet folytatni, hogy nem fordulunk egymással szembe nemzetközi fórumokon és a Kárpát-medencében sem.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője felháborító árulásnak nevezte a Momentum megnyilvánulásait.
A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint a Momentum az egykori SZDSZ-es tempót követi.
Dúró Dóra hozzátette: minden magyar politikusnak és közéleti szereplőnek a magyarság összetartozását kellene elsődleges szempontnak tekintenie.
Mindeközben több százmillió forintos költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a Momentum kampánytámogatási ügyében.
Már februárban megírta Magyar Nemzet, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd kampánytámogatási költéseit vizsgálja, és nyomozást indított.
A hatóságok ezer oldalnyi dokumentumot, pendrive-okat és a költségvetési analitikát vittek el a Momentum könyvelőjétől azt követően, hogy az adóhatóság házkutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a párt irodájában.
Az Állami Számvevőszék közleménye szerint a párt a tavalyi önkormányzati választásokon kampánycélokra felhasznált, 500 millió forintnyi költségvetési támogatással nem tudott elszámolni, a NAV akciójára emiatt került sor.
A NAV nyomozói 1,5-2 órát tartózkodtak a párt székházában, motozásra végül nem került sor, de a jelenlévőket mind igazoltatták.
Az ellenzéki párt országgyűlési kampányköltéseinek elszámolását keresték, amelyet végül a Momentum könyvelőjétől vittek el pendrive-on – az ő irodájában szintén közel két órát voltak a nyomozók.
Az Állami Számvevőszék közleményében emlékeztette a Momentumot arra, hogy korábban jelezték: „a költségvetési támogatás felfüggesztésének visszavonására vonatkozó intézkedés semmilyen módon nem befolyásolja az ÁSZ január 16-án lezárt ellenőrzésének tényszerű megállapításait, továbbá a költségvetési támogatás felfüggesztésének visszavonása semmilyen formában nem érintette – értelemszerűen – az ÁSZ feljelentése alapján megindított hatósági eljárást, illetve annak indokoltságát.”
Az ÁSZ a közleményben hangsúlyozta: amennyiben egy döntő mértékben közpénzekből működő párt megsérti a közpénzek felhasználására és elszámolására vonatkozó előírásokat, akkor a gazdálkodása nem átlátható az adófizető állampolgárok, valamint a saját párttagsága felé sem.
A testület szerint alapvető jogállami érdek és a közpénzeket érintő korrupció elleni védettség érdeke, hogy a pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől és a támogatóiktól kapott pénzekkel.
Ennek megfelelően az ÁSZ a törvényi előírások szerint ellenőrzi, hogy a pártok betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényeket, minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint vizsgálnak.