RETRO RÁDIÓ

Csepel kiáll az atlétikai stadion megépítéséért

Csepel kiáll az atlétikai stadion megépítéséért
M.M.
Szerző
M.M.
Létrehozva2019. 11. 19. 07:10

A csepeli önkormányzat támogatja az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését – döntött a XXI. kerületi képviselő-testület hétfőn.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere az ülés bevezetőjében arra kérte a testületet, hogy támogassa a fejlesztést.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Csepelt is érintő beruházás keretében hetvenhét hektárnyi közpark jönne létre, négyezer fával gazdagodna a terület, három gyalogos-kerékpáros híd épülne meg, és a projekt felgyorsítaná a csepeli HÉV rekonstrukcióját is.

Emlékeztetett: Karácsony Gergely főpolgármester – még jelöltként – úgy nyilatkozott, hogy ha őt választják meg, a főváros nem támogatja majd a 2023-as vb megrendezését. Azóta azonban a stadion felépítése és a világbajnokság megrendezése mellett foglalt állást a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Sportújságírók Szövetsége, több helyi sportegyesület és a nemzet sportolóinak testülete is.

Az ülésen Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hangsúlyozta: a beruházás a Déli városkapu elnevezésű városfejlesztési program keretében készülne el, és a közlekedési beruházások, az új hidak, a HÉV-vonal rekonstrukciója révén Csepel végre a főváros szerves részévé válhat.

Miközben a sportlétesítményekre hazai forrás kell, a közlekedési fejlesztésekhez felhasználhatók a 2021 és 2025 közötti uniós támogatások – fűzte hozzá. Mindez pedig azt is jelenti – folytatta -, hogy az elmúlt hetven év legnagyobb egységes városfejlesztési projektje valósulhat meg Budapesten.

Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és Vágó Imréné a Csepeli Diák Atlétikai Club vezetője is úgy nyilatkozott az ülésen, hogy a stadion megépítése és a világbajnokság nagy lökést adhat a magyar atlétika fejlődésének.

Az ülés végén az a határozat született, hogy a XXI. kerület kiáll a Budapesti Atlétikai Központ és Közpark, a hozzá kapcsolódó zöldterület-növelő és közlekedési beruházások megvalósítása, valamint az atlétikai világbajnokság megrendezése mellett. A képviselő-testület 11 igen szavazattal, 5 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el határozati javaslatot.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének a jogát, jelenleg viszont még nem lehet tudni, hogy a főváros új vezetősége hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester, miután részt vett a november 6-ai kormányülésen, közölte: azt kérte, hogy várják meg a közgyűlés november végi ülését; addig részletesebben tájékozódnak az atlétikai világbajnokságról és a hozzá kapcsolódó beruházásokról.

Változóban Karácsony álláspontja A 2023-as atlétikai világbajnokságról egyeztetett tegnap Karácsony Gergely főpolgármester és a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) – írja a Magyar Nemzet. A találkozót pozitívnak és előremutatónak értékelte a sportszövetség, ami meglepő, hiszen a városvezető nemrég még elutasító volt a világversenyhez kapcsolódó fejlesztésekkel szemben. Mint ismert, Karácsony korábban stadionstopot hirdetett, és kijelentette, hogy semmilyen sportberuházást nem fog támogatni Budapesten, igaz, az MSZP-s vezetésű Kispest stadionjának megépítésére azért igent mondott. A MASZ azt közölte az egyeztetés után: teljes egyetértés volt a felek között abban, hogy a magyar atlétáknak is mérföldkő a 2023-as világbajnokság, ami óriási lendületet ad a versenyzőknek, a sportágnak, a magyar atlétika pedig hosszú távon profitálhat belőle.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.