tóth gabi
Miklósi Gábor. A mai napon nagyon sokan megjegyezték ezt a nevet. Jelkép lett belőle. Az Index újságírója tudatosan alázta nemcsak a Nélküled című, a magyarság összetartozásáról szóló dalt éneklő felvidéki magyar gyerekeket, de azokat a milliókat is, akik számára mindez a lehető legtöbbet jelenti. Sőt, alázta magát a dalt is.
Tegnap az új Puskás Ferenc Aréna átadó ünnepségén ott ült a VIP páholyban Miklósi Gábor az Index újságírója. Amikor felvidéki magyar gyerekek körbesétálva a pályát énekelni kezdték a Nélküled című dalt, az egész aréna, 65 ezer ember állt fel és énekelt velük együtt. Az egész aréna. Volt aki könnyes szemmel, sokan elérzékenyülve. Zengett a szívszorító dal, most a gyerekek hangján.
„Bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket...”
Miklósi Gábor, érdemes megjegyezni a nevet, a VIP páholy kellős közepén úgy döntött, hogy neki ez nem jelent semmit. Így hát tüntetőleg ülve maradt.
Mondván hogy ő egy ilyen érzelgős dal hallatán – ami leginkább a Dzsungel könyvére emlékeztette – miért is állna fel. Később bugyuta, hatásvadász valaminek is titulálta az egészet.
Szó szerint ezt írta:
„Aztán hirtelen nem csak a VIP-ben, de körben, az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két a pályát körbesétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből, miközben azért gyanítottam, hogy a Puskás megnyitóján mégsem énekelheti 70 ezer ember a Dzsungel könyvét. A VIP-ből szinte kinéztek, amiért a seggemen maradtam, és tényleg nehéz volt nem felállni ekkora nyomás alatt, de én csak a Himnusznál szoktam felállni, és pont a napokban láttam egy műsort arról, hogy milyen messze elmennek az emberek, hogy alkalmazkodjanak az elvárásokhoz, így hát dafke ülve maradtam. Így lázadtam 2019 novemberében a Puskás Aréna megnyitóján.”
Miklósi végig úgy tett, mintha nem is tudná mi ez a dal.
„Közben gyorsan rákerestem, hogy mit énekelnek, és kiderült, hogy az Ismerős Arcok nemzeti érzelmű rockzenekar Nélküled című gigaslágere szól. Ma is tanultam valamit, és azért egy piros pontot így is beírtam a szervezőknek, amiért nem a Székely Himnuszt választották Csaba királyfival és a sziklaként porló székelyekkel, amit egyébként valaki megmagyarázhatna végre, mert ha Péter a kőszikla, a stabil alap, amire az egyház épül, akkor a székelyek metaforikus sziklája miért porlik annyira? Amúgy semmi bajom a székelyekkel, sokasodjanak, gyarapodjanak, nem őket, csak a bugyuta, hatásvadász szövegeket nem bírom.”
Az egyik oldalon Miklósi Gábor az Index újságírója, a másikon négy bátor felvidéki magyar gyerek. Egyik oldal, másik oldal. Muszáj választani.
Álljon itt a gyerekek neve, csupa nagybetűvel:
KOVÁCS ALMA VIRÁG, BITTERA SOPHIE, NAVRATIL AMIRA és FARKAS OLIVÉR. A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanulói.