Létrehozva: 2019.11.18.

A migránstábor bezárást követelik Boszniában

Több száz bihácsi lakos gyűlt össze a hétvégén, hogy az ellen tiltakozzanak, hogy az ígéretekkel ellentétben nem zárták be a környék migránsbefogadó-központjait. A lakók azt mondják, ők csak végre nyugalomban szeretnének élni, és azt akarják, hogy ne törjenek be a házaikba, adta hírül a V4NA.

„Migránsok menjetek haza, zárják be a Birát!” Ezt skandálták a boszniai Bihács dühös lakói, amikor kiderült, hogy az ígéretekkel ellentétben nem zárják be a Bira nevű befogadóközpontot. A lakók a békés demonstrációt azért hívták össze, hogy követeljék, zárják be a környék befogadóközpontjait és toloncolják ki a migránsokat a városi területekről.

„Csalódottak vagyunk, nem tartották be az ígéretüket, láthatják, a migránsok itt sétálnak. Mi csak azt szeretnénk, ha valaki ellenőrzés alatt tartaná a helyzetet, hogy ne zaklassanak bennünket és ne törjenek be házainkba”, mondta egy bihácsi férfi.

A bevándorlók közben arról beszéltek, hogy ők egyáltalán nem akarnak Boszniában maradni, és panaszkodtak a táborban tapasztalható körülményekre is. Az egyik tábor Bihács közelében az Európai Unió szerint sem megfelelő, „nem biztosít megfelelő életkörülményeket”, ezért felszólították Boszniát, hogy biztosítson új helyet az illegális bevándorlók számára, ez azonban széleskörű elutasítást eredményezett a lakosság körében, tudósít a bosnyák N1 televízió.

A magyar közmédia Híradójának egy pakisztáni migráns arról beszélt, hogy ha bezárják a táborokat, akkor kénytelenek lesznek Szerbiába menni, és onnan megpróbálni bejutni az EU-ba. Jelenleg egyébként több mint 100 ezer migráns van a balkáni útvonalon, és egyre többen érkeznek Szerbiába is. Magyarkanizsán a magyar határ közelében fekvő településen pénteken válságstábot alakított a helyi vezetés, mert az elmúlt hetekben egyre több migráns jelent meg a térségben.

A bosnyák N1 televízió információi szerint hétfőn érkezik Bihácsra egy brüsszeli delegáció, hogy megoldást keressen a válságra, ami már évek óta sújtja a várost.

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában