Létrehozva: 2019.10.02.

Végignézte a férj, ahogy elüti az autója a feleségét

Felfoghatatlan tragédia történt hétfő délután Salgótarjánban, a Karancs úton. A Ripost információi szerint a férj nem húzta be az autója kézifékét, ezért az asszony a testével próbálta megállítania járművet, amely elütötte a nőt. A Ripostnak a helyiek számoltak be a borzasztó esetről.

„A nő a guruló autó elé rohant, és úgy próbálta visszatolni, de az egyszerűen elütötte”

– csóválta a fejét egy salgótarjáni asszony. Majd így folytatta:

„A férfi leparkolt, de nem húzta be a kéziféket és kiszállt, emiatt történt a baleset… Mivel egy dombos területen laknak a Karancs utcában, az

autó elkezdett gurulni. A nő a kocsi elé vetette magát, hogy

megállítsa, de persze nem bírta feltartóztatni a tonnánál is

nehezebb kocsit. A kocsi elütötte, ráadásul mindezt végignézte a férje

is. A férfi kétségbeesetten, hangosan üvöltött, az egész utcában

hallották.

Miután az autó elütötte a nőt, belerohant a szomszédjuk kerítésébe,

ami megállította.

„B. Péter és felesége éppen vásárolni mentek volna!”

– vette át a szót egy másik helybéli.

„Itt laknak, éppen indultak volna, de Péter valamiért kiszállt az autóból, ami gurulni kezdett. Borzasztóan sajnáljuk őket, mindenki ismeri a családot. Együtt laktak a férfi szüleivel, akik nagyon szerették az asszonyt. Péter nem akar beszélni a történtekről, hiszen képtelen feldolgozni azt, hogy nem látja többet élete szerelmét…” – zárta szavait a másik helybéli.

 

Fotók: police.hu

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek