RETRO RÁDIÓ

Tüntetés miatt állt le teljesen a metró

Létrehozva2019. 10. 05. 05:00

A kormányzatellenes tüntetések során a tömegközlekedési eszközökben keletkezett károk miatt felfüggesztette szolgáltatását szombaton a hongkongi metró.

A korlátozás kiterjed a repülőtérre vezető gyorsvasútra is.

A közlekedési vállalat egyben élesen elítélte a tüntetők előző napi törvénytelen és felelőtlen cselekedeteit, azt, hogy barbár módon megrongálták a társaság járműveit, illetve megtámadták azok kezelőszemélyzetét.

A tüntetők törtek-zúztak a metróállomásokon, felgyújtották az egyik állomás bejáratát, majd élőláncot alkottak akadályozandó a kiérkező tűzoltók munkáját. A társaság nem közölte, hogy mikor indul be ismét a közlekedés az MTR hálózatában.

A különleges közigazgatási területen pénteken azután törtek ki heves összecsapások, hogy Carrie Lam hongkongi kormányzó bejelentette: tilos lesz az arcot eltakaró maszkot viselni az illegális és engedély nélküli tüntetéseken. Tiltakozók gyújtópalackokat dobáltak, barikádokat emeltek és kirakatokat törtek be.

Néhány nappal korábban, kedden, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulóján a tüntetők több helyszínen összecsaptak a rohamrendőrökkel. Aznap több ezren vonultak az utcákra azt követelve a Kínai Kommunista Párttól, hogy „adja vissza a hatalmat a népnek”.

A városban hónapok óta tüntetnek az erősödő kínai befolyás ellen, demokratikus reformokat és a kormányzó távozását sürgetve.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.