RETRO RÁDIÓ

Tragikus lehet Európának egy komoly migránsinvázió

Tragikus lehet Európának egy komoly migránsinvázió
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 10. 25. 06:45

Minden körülmények között el kell kerülni azt a helyzetet, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és ott kelljen feltartóztatni őket.

Az MTI-nek adott nyilatkozatában Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban leszögezte: komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami Szíriában történik, így Törökország egyoldalú katonai fellépése is, ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a régióban Ankara stabilitási tényező. Hozzátette: tragikus lehet Európa számára, ha felborul a térség egyensúlya.

„Törökország mostanra elérte a teljesítőképessége határait az országban tartózkodó több millió migráns és menekült ellátásában” – mondta nyilatkozatában Deutsch Tamás.

A képviselő úgy vélte, Törökország szankcionálásakor tisztában kell lenni azzal, hogy ha Ankara nem tudja biztonságosan visszatelepíteni Szíriába a menekülteket és migránsokat, újabb jelentős migránshullám szabadulhat a Nyugat-Balkánon keresztül az Unióra.

„Ebben a helyzetben Magyarország lesz az első uniós tagállam, amely szembesül ezzel a migránsáradattal” – figyelmeztetett Deutsch Tamás.

Ebben a fontos kérdésben az Európai Néppárt frakciója egységes álláspontot kért, ezért a néppárti magyar delegáció tagjai együtt szavaztak a Néppárttal. „A határozattal kapcsolatos eszmecserék és szövegezéseik során következetesen a magyar nemzeti álláspontot képviseltük” – jelentette ki – „Semmilyen módosítást nem támogattunk, ami hozzájárulhatott volna egy újabb menekültkrízis kialakulásához az Unió déli határánál.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.