
”Ami most következik, az a kizsigerelés és a korrupció csúcsra járatása. Meggyőződésünk szerint folytatni fogják azt a lopássorozatot, amit Zuglóban is láthattunk a parkolási maffia keretében, vagy más intézményesült politikusbűnözés formájában.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostAz egykor jobbikos politikus, a Mi Hazánk mozgalom egyik vezetője a vasárnap.hu portálnak adott interjút. Szerinte Karácsony győzelmével folytatni fogják azt a lopássorozatot, amit Zuglóban is láthattunk a parkolási maffia keretében, vagy a már intézményesült politikusbűnözés formájában.
Szerinte a Jobbik már egy baloldali párt, s teljesen más közönséget céloz meg, mint a Mi Hazánk. Így fogalmazott:
„A Jobbik inkább a múlt. Az egyesült balliberális trágárkoalíció tagjaként, Orbán Viktor-ellenes jelszóval próbál a hatalom megszerzése érdekében mindenáron kormányra kerülni. Mi viszont konstruktív ellenzéki politikát folytatva, az önkormányzatokban szeretnénk megmutatni, hogy milyen munkát tudunk végezni. A leszerepelt parlamenti pártokkal semmiképp nem szeretnénk szövetséget kötni. Konkrét ügyekben az önkormányzatokban lehetséges az együtt szavazás, de ezt együttműködésnek túlzás volna nevezni. Konstruktív munkával készülünk az önkormányzatokban. Politikai szinten a MIÉP és az FKGP a természetes szövetségesünk, azok voltak az elmúlt időszakban és számítunk rájuk a jövőben is. Miután elvtelenül egyesültek a hatalom megszerzése érdekében az ellenzéki pártok, különösen nagy űr maradt a Jobbik nemzeti oldalról való dezertálása után.
A kérdésre, hogy minek köszönheti Karácsony a győzelmét, ezt mondta:
”Ami most következik, az a kizsigerelés és a korrupció csúcsra járatása. Meggyőződésünk szerint folytatni fogják azt a lopássorozatot, amit Zuglóban is láthattunk a parkolási maffia keretében, vagy más intézményesült politikusbűnözés formájában.
Félek, hogy a nagy étvágyú balliberális ellenzék szét fogja lopni a fővárost. Mindenképpen nagy feladat vár ránk, hogy a politikusbűnözésnek hadat üzenjünk.

– Elképesztőnek tartom az ilyen kijelentéseket. Felhívom a figyelmet, hogy az az alaptörvényben lévő mondat, miszerint a magzati életet fogantatásától kezdve védelem illeti meg, az valójában nem teljesül. Karácsony Gergely ezek szerint a fővárosi egészségügyi intézmények tájékoztatási gyakorlatát sem kívánja megváltoztatni. A Mi Hazánk Mozgalom javaslata az lenne, hogy a várandós kismamákkal meghallgattatnák a magzat szívverését, mielőtt az abortuszt választanák, hogy érezzék döntésük súlyát. Egyfajta utolsó szó jogán a magzat is megszólalhasson.
MTI Fotó: Marjai János
Azt, hogy szimbolikus ügyekkel nem akar foglalkozni, furcsa kijelentés annak fényében, hogy korábban megígérte, ő fogja megnyitni a homoszexuális felvonulást. A jogvédelem terén az élethez való jogot kéne védeni, de látszik, hogy erre nem számíthat a magyar társadalom, pedig a legártatlanabb, legvédtelenebb emberi lények a magzatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.