RETRO RÁDIÓ

Szexelni akart az afgán, ezért „feleségül vett” két bedrogozott lányt

Szexelni akart az afgán, ezért „feleségül vett” két bedrogozott lányt
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 10. 27. 15:30

A 34 éves férfi úgy gondolta, hogy ezután már szabadon szexelhet mindkettőjükkel a saját törvényei szerint. De hiba csúszott a számításába.

Nem is egy, hanem két, már kábítószerfüggővé tett lányt “vett el feleségül” egy linzi mecsetben a 34 éves afgán férfi. A két lány közül az egyik még kiskorú – írta meg a Krone. A férfi úgy gondolta, hogy ezután már szabadon szexelhet mindkettőjükkel a saját törvényei szerint.

A nászéjszaka azonban elmaradt, mert a rendőrök közbeléptek és a lakásán házkutatást tartottak. Ennek során készpénzt és kis mennyiségű marihuánát találtak. Azt gyanítják róla, hogy több “passzert” is foglalkoztatott, akik az általa megszerzett drogokat az utcán tovább árulták.

Egyelőre több kilogramm marihuána és 90 gramm kristályos metamfetamin (kristálymet, “jég”) továbbadásával gyanúsítják. A kihallgatások során mindent letagadott, jelenleg a városi börtönben várja a vizsgálat végét. Az külön kérdés, hogy az osztrák jogrend minek tekinti ezt a fajta “esküvőt”?

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.