RETRO RÁDIÓ

Repülővel hoztak 240 afrikai migránst Egyiptomból Hannoverbe

Repülővel hoztak 240 afrikai migránst Egyiptomból Hannoverbe
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 10. 16. 22:20

Az idén ez már nem az első repülős transzport: korábban 600 főt szállítottak Németországba. Igaz, a nemzetközi migrációs szervezet csakis “menekültekről” beszél.

Ha a német kormány az általa erőltetett migrációval néhány évtized alatt tönkreteszi az ország gazdaságát, az sajnos bennünket is érinteni fog. Csak csepp a tengerben, most mégis büszkén közölte a honlapján a nemzetközi migrációs szervezet (IOM), hogy szeptember 11-én több mint 240 afrikai migránst szállítottak Egyiptomból a hannoveri repülőtérre.

“Az utazók Szíria, Dél-Szudán, Szudán, Eritrea és Szomália menekültjei. A

csoportban 64 gyermek és kilenc csecsemő is volt” – írta az IOM.int. Laurent De Boeck, az IOM egyiptomi misszióvezetője megköszönte az egyiptomi és a német kormánynak a segítségét. Az IOM támogatja a fogadó országot, segítséget nyújt a vízumok beszerzésében, egészségügyi vizsgálatokat végez, az indulást megelőzően tanfolyamokat tart, szervezi a járatokat és elkíséri a menekülteket (...) Németországba érkezésükig.

Eközben szorosan együttműködik a Német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatallal (BAMF), az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosával (UNHCR) és a Caritas Németországgal.

A németországi érkezésüket követően a menekültek (...) az alsó-szászországi Friedlandbe utaztak, ahol elszállásolták őket és integrációs tanfolyamokat tartottak nekik, mielőtt az ország más részeiben telepedtek le. A cikk szerint ez nem az első ilyen „biztonságos áttelepítés” Afrikából. 2019-ben az IOM eddig több mint 600 menekültet segített a német kormány nevében Németországba telepíteni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.