Létrehozva: 2019.10.09.

Puch László veje csakazért sem lép vissza

Csorbai Ferenc, az MSZP mohácsi polgármesterjelöltje nem lép vissza a vasárnapi önkormányzati választástól. A szocialisták volt pártpénztárnokának, Puch Lászlónak a veje maga jelentette ezt be. Így, ha egyetlen szavazatot is kap, övé Mohács. Azonban mindenben együtt kell működnie a várhatóan kormánypárti testületi többséggel- írta a Magyar Nemzet.

Biztos győztese a mohácsi polgármester-választásnak Csorbai Ferenc, az MSZP jelöltje, aki a várost 21 éven át sikeresen vezető Szekó József tragikus halála után egyedüli aspiráns maradt a vasárnapi önkormányzati választásokra. Mint a Magyar Nemzet megírta Puch László veje, azaz Csorbai nem lép vissza, ezt a baloldali önkormányzati képviselő megerősítette. A szóbeszéd az: a szocialisták volt pénztárnoka, Puch László döntötte el, hogy Csorbai nem léphet vissza, holott támogatói, a DK–Momentum–Jobbik is erre kérte, az MSZP országos vezetése pedig megosztott a kérdésben.

Csorbai a baranyai szocialista hírportálon keresztül közölte döntését. Azt mondta: nem teheti meg, hogy a jelöltségét támogatók bizalmát kockára tegye, ráadásul eddig is együttműködött a testület kormánypárti többségével és Szekó Józseffel is. Szerinte maga a néhai polgármester kérte fel, hogy induljon ellene polgármesterjelöltként.

Fogadalmat is tett. – A nyilvánosság előtt vállalom, hogy ha a választópolgárok nem tartanak méltónak, ha nem kapok kellő felhatalmazást, le fogok mondani – mondta a Pécsi Stopnak. – A képviselő-testület hat hónap múlva kezdeményezheti leghamarabb feloszlatását, de nekem nem célom felesleges adminisztratív terheket róni a városra. Ha nem tudom elnyerni a mohácsi polgárok és a képviselők többségének bizalmát, az fél év alatt kiderül, ez esetben a város és családom jól felfogott érdekében távozom a tisztségből, Mohács pedig új polgármestert választhat úgy, hogy közben a képviselő-testület a helyén marad, és szeretett városunk kis időre sem lesz gazdátlan – mondta. A politikus nem fejtette ki bővebben, mit ért kellő felhatalmazás alatt.

A Fidesz mohácsi szervezete aláírásgyűjtést kezdett. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis a kialakult helyzetet, hogy Csorbai Ferenc személyében egyetlen polgármesterjelölt legyen a szavazólapon október 13-án, ráadásul egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is a város vezetőjévé váljon. A mohácsiak szerint ez méltatlan lenne mind Mohács történelméhez, mind Szekó József évtizedes munkásságához, mind a város lakóihoz. Ugyanakkor minden mohácsi választópolgárt arra kérnek: Szekó József tragikus halála ellenére is menjenek el szavazni, és támogassák a Fidesz és a KDNP helyi képviselőjelöltjeit. A szavazáson való részvételre egyébként Csorbai is biztatja a mohácsiakat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap