21°C
41°C

Péter, Pál névnapja

RETRO RÁDIÓ

Milliókat költöttek Karácsonyék a Facebookon. Miből?

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 10. 19. 13:33
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Százmillió forintot is elérheti az az összeg, amit Karácsony Gergely közösségi médiakampányára fordítottak – derül ki a Facebook transzparenciaoldalán feltüntetett adatokból.

Jóval több pénzből kampányolhatott az ellenzék az őszi önkormányzati választások idején, mint öt évvel korábban. Az nem tisztázott, hogy a korábban pénzügyi problémákra panaszkodó pártok miből finanszírozták az önkormányzati kampányt, azonban valószínűsíthető, hogy a helyhatósági választások miatt számos balliberális üzletember is mélyen a zsebébe nyúlt. Az Ezalényeg.hu nevű álhírgyár például indulása óta több mint ötvenmillió forintot égetett el a Facebookon. A portál mögött, amely szinte kizárólag Karácsony Gergelyék kampányát segítette, az a Páva Zoltán áll, aki 2010 előtt a Gyurcsány–Bajnai-kormányoktól kapott milliós megbízásokat.

Maga az új főpolgármester sem fukarkodott, amikor Facebook-költésekről volt szó: március óta csaknem harmincmillió forintot szánt hirdetésekre, ennek egyharmadát, 10 499 548 forintot pedig a választásokat megelőző napokban költött el közösségi oldalán. Az ellenzéki pártok közül érdemes kiemelni a Momentumot, amely a kampányhajrában tízmillió forintot fordított reklámokra. Összehasonlításként: a Jobbik, annak ellenére, hogy országgyűlési frakcióval bíró pártról van szó, csupán 3,7 millió forintot költött el a legnagyobb közösségi oldalon. Maguk az ellenzéki pártok közvetlenül alig fordítottak összegeket Facebook-hirdetésekre. Az MSZP tizenhétezer, az LMP harmincezer, a DK pedig 313 301 forintot kampányolt el. De látva az Ezalényeg.hu-ra költött és a Karácsony Gergely kampányához szükséges összegeket, sejthető, hová vándorolhattak a balliberális pártpénzek.

Miközben D. Kovács Róbert Antal Kőbánya és Borbély Lénárd Csepel újrázó kormánypárti városvezetői alig áldoztak közösségi kampányhirdetésekre – és maguk a kormánypártok sem –, addig milliós költségvetéssel dolgozott például Soproni Tamás, Terézváros első embere. A Momentum politikusa a kampányhajrában több mint háromszázezer forintott költött el. Hasonló összegeket áldozott önmaga népszerűsítésére a VIII. kerületi Pikó András, valamint a Ferencvárosban induló Baranyi Krisztina. A legtöbb fővárosi Facebook-hirdetési keret (500–700 ezer forint) a VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter (DK) és a III. kerületi ellenzéki városvezető, Kiss László nevéhez fűződik.

Nem volt szűkmarkú az érdi, a tatabányai és a pécsi városvezető sem, az abszolút rekorder azonban egyértelműen a miskolci Veres Pál, aki 13 milliót költött el!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.