Létrehozva: 2019.10.28.

Máris elszabadult a szocialista vircsaft, Botka menekül

Azonnali fizetésemelések, korlátlan felhatalmazások a képviselőtestület megkerülésére, a végén még Botka László is menekülőre fogta a dolgot. Azonnali hatállyal lelécelt az MSZP-ből.

Az MSZP-s Horváth Csaba, aki az ellenzék közös jelöltjeként a szavazatok 50,33 százalékával zuglói polgármester lett, az új képviselő-testület hétfői alakuló ülésére benyújtott előterjesztése nyomban kiverte a biztosítékot. Egyből azzal kezdené, hogy szinte bármiben egyedül dönthessen, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti, illetve ne kelljen a képviselőtestület hozzájárulása több 100 millió forintos ügyekhezírta meg az Átlátszó.

A lap felidézte, hogy a volt zuglói polgármester, Karácsony Gergely főpolgármester a választás előtt azt mondta: „Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki.

Sőt Horváth benyújtott egy rendeletet is, ami az önkormányzat vagyonát érintő ügyekben a rendes ügymenetet illetően is csökkentené a képviselőtestület döntési jogkörét: sokszorosára emelné azt az értékhatárt, ami felett a képviselőtestület hozzájárulása kellene, ingó vagyontárgyaknál 50 millióról 150 millióra, ingatlanoknál 50 millióról 250 millióra emelné.

Magyarán akár 250 milliós értékhatárig azt csinálhat amit akar, nem kell hozzá a képviselőtestület!

Horváth Csaba így megkerülheti az átláthatósági és nyilvánossági garanciákat, amik a képviselőtestület működéséhez kapcsolódnak, egyszerűen csak halaszthatatlannak kell minősítenie egy ügyet.

Pesterzsébeten máris 20 százalékos fizetésemelés

De nemcsak Zuglóban, Pesterzsébeten is nyomban elszabadult a szocialista vircsaft.

Pesterzsébeten a képviselő-testület baloldali többsége a múlt csütörtöki alakuló ülésen első intézkedésként húszszázalékos fizetésemelést szavazott meg magának, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt – értesült a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó Fidesz–KDNP-képviselők elhatárolódtak az ellenzékiek által hozott döntéstől, és hangsúlyozták, hogy az eredetileg 5, 10, illetve 15 százalékos emelésekről készített javaslatokat módosította felfelé a baloldal.

Az MSZP és a DK az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselőinek a támogatásával tudta felsrófolni a béremelést. Cserébe a Párbeszéd négy, az LMP három, a Jobbik két külsős bizottsági helyet kapott, plusz a Jobbikot még egy tanácsnoki pozícióval is kifizették.

A XX. kerületi ellenzéki érdekszövetségben a Jobbik a Momentum Mozgalom helyét is átvette, mivel az egység a képviselő-testület alakuló ülésén felbomlott.

„Azt tapasztaltuk, hogy a partneri viszony a választásokat követően megbomlott. Az MSZP és a DK hatalomgyakorlási stílusát a Momentum Mozgalom nem tudja magáévá tenni, így az önkormányzat közös irányításának nem láttuk érdemi lehetőségét, a felkínált bizottsági elnöki tisztségeket nem vállaltuk el” – írta a Momentum.

Botka menekülőre fogta

Időközben elküldte a MSZP szegedi szervezetének a kilépésről szóló nyilatkozatát Botka László, Szeged polgármestere. Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje, aki négy évig a párt választmányi elnöke, vagyis lényegében második embere is volt, ezzel hivatalosan is elhagyta a szocialistákat.

Botka két évvel ezelőtt már bejelentette lemondását az MSZP miniszterelnök jelöltségéről. Botka akkor azt mondta hogy „a politikai maffia behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is.„

Botka amikor még a Facebookon dicsekedett a sokmilliós búvártúrákkal

A szegedi polgármester ekkor nem lépett ki az MSZP-ből, de a pártban nem vállalt több pozíciót. A tisztújításon a Csongrád megyei elnöki posztért sem indult, egyszerű párttagként folytatta. Ezzel már kifelé jelezte, hogy nem tud azonosulni a párt központi politikájával.

Pénteken a közgyűlés megalakulásakor Botka bejelentette, hogy társaival (Joób Márton, Avramov András, Kovács Tamás, Simon-Fiala Donát) megalakították az Összefogás Szegedért Egyesület frakcióját, amelynek ő is a tagja. Vagyis a polgármester nem ült be az MSZP helyi frakciójába.

Most érkezett: A kitört botrány hatására Horváth Csaba ijedtében visszavonta a neki Zuglóban 250 millióig szabad kezet biztosító rendelettervezetet.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal