Létrehozva: 2019.10.29.

Magyarország felelősséget visel a világ valamennyi keresztény közössége iránt

Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A magyar-orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetőkkel szervezett konferencia megnyitóján a tárcavezető kiemelte: szerdán Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó tárgyalásán fontos téma lesz a közel-keleti keresztény közösségek támogatása.

A közel-keleti egyházi vezetők is találkoznak majd Orbán Viktorral és Vlagyimir Putyinnal, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy újabb projektek indulhassanak a térségben – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az a konszenzus alakult ki a nemzetközi politikai diskurzusban, hogy a keresztényüldözés a diszkrimináció utolsó elfogadható formája. „Elképesztő képmutatás”, hogy a nemzetközi közösség nem hajlandó beszélni a keresztényüldözésről – jelentette ki, hozzátéve, a nemzetközi közösségnek kiemelt felelőssége, hogy fellépjen a keresztény közösségek érdekében.

Megjegyezte: a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, naponta átlagosan 11 keresztényt ölnek meg, mert gyakorolja a hitét.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Magyarország 40 millió dollár értékben segített a Hungary Helps program keretében, házakat, templomokat, iskolákat építettek, újítottak fel, hogy a keresztény közösségeknek megteremtsék a lehetőséget a szülőföldjükön maradásra. Magyarország már 50 ezer embernek tudott segíteni, és sokkal többnek lehetne, ha a nemzetközi közösség követné a példáját – mondta Szijjártó Péter.

Közölte: olyan időket élünk, amikor a keresztény közösségek megtartó erejére nagyobb szükségünk van, mint valaha.

Kifejtette: a mostani tanácskozásra érkezett keleti egyházi vezetők elsősorban Szíriából és Irakból jöttek. Szíriában több mint nyolc éve válság van, félmillióan vesztették életüket, és több mint 12 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát.

A külügyminiszter szerint őszintén kell beszélni a helyzetről és be kell látni, hogy az Európát körülvevő déli-délkeleti szomszédságban kialakult válságokért a nemzetközi közösség is felelősséggel tartozik, bizonyos döntések meghozatala, illetve más döntések elmaradása miatt.

Az ideológiai alapú demokráciaexport kísérlete kudarcot vallott, az arab tavasz eseményei sokszor az iszlamista erőknek nyitottak teret, a helyzet rosszabb lett, szélsőséges ideológiák terjedésének bölcsőjévé vált a térség – fogalmazott. Hozzáfűzte: keresztényüldözések kezdődtek, válsághelyzetek alakultak ki, és megindult a tömeges illegális migráció Európa felé.

Szijjártó Péter kijelentette: e térség békéje, nyugalma, stabilitása Európa alapvető érdeke, „Európa biztonsága ma a Közel-Kelet és Észak-Afrika biztonságával és stabilitásával kezdődik”.

Azt mondta: oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni, vagyis a nemzetközi közösségnek nagyobb figyelmet kell szentelnie a tömeges migrációt kiváltó okok kezelésének.

A tárcavezető úgy látja, Európának minden politikai és gazdasági támogatást meg kell adnia azoknak az országoknak, amelyek a stabilitás megőrzésének letéteményesei és a válságok továbbterjedésének megakadályozói.

Kitért arra: a nemzetközi közösségnek fókuszt kell váltania, és a migráció ösztönzése helyett segítenie kell a szülőföldjüket elhagyni kényszerült emberek hazatérését, biztonságos körülményeket kell teremtenie a lakóhelyükön, ehhez pedig fokoznia kell a terrorszervezetekkel szembeni fellépést. Azt kell segíteni, hogy mindenki békében és biztonságban élhessen a saját hazájában – tette hozzá.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár felszólalásában bemutatta a Hungary Helps kezdeményezést. Ez több mint politikai, kormányzati program, ez „az együttérző Magyarország programja” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarok többsége szerint a keresztényüldözés súlyos probléma, és a Nyugatnak segítséget kell nyújtania.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek