RETRO RÁDIÓ

Kiskorú afrikai fegyveres rablókat kaptak el Belgiumban

Kiskorú afrikai fegyveres rablókat kaptak el Belgiumban
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2019. 10. 31. 03:00

Egy parti kellős közepén rontottak be az étterembe és pontosan tudták, hogy hol tartják a pénzt. Alighanem idősebb társaik helyett végezték el a piszkos munkát.

A kábítószert terjesztő migránsbandák általában kiskorúakkal “dolgoztatnak”, mert rájuk mindenütt enyhébb törvények vonatkoznak. Most azonban két kiskorúra bíztak egy fegyveres rablást Begiumban – jelentette a SCEPTR. Berlaar városában éppen bulit tartottak az egyik étteremben, amikor két, késsel is rendelkező, álarcot viselő fegyveres betört a szórakozók közé. Többen is megpróbálták őket feltartóztatni, de senkinek sem sikerült.

Elrabolták a kassza tartalmát és 3500 euróval távoztak. A parti szervezője, Vital Van Ham szerint rögtön beugrott nekik, hogy milyen könnyen találták meg a pénzt, pedig azt egy titkos helyen tartották, amelyről nem sokan tudhattak. Rájöttek, hogy néhány nappal korábban még náluk segített ki egy 23 éves férfi, akiről csak utólag derült ki, hogy drogot csempészett.

A rendőrök elkapták a 16 és 17 éves afrikai betörőket. Az egyikük Kasterleeben, a másik Herentalsban lakott. Három felnőtt társuk is rács mögé került és egy mecheleni nyomozó bíró feladata kideríteni, hogy miben bűnösök. A 23 éves gyanúsítottat, aki biztosan segített nekik, egyelőre nyomkövetős bilinccsel látták el. A fiatalkorúakat pedig majd egy nekik megfelelő bíróság elé állítják.

Forrás: Voiceofeurope

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.