RETRO RÁDIÓ

Így manipulálnak a közvélemény-kutatók, hogy mentsék Karácsonyt

Így manipulálnak a közvélemény-kutatók, hogy mentsék Karácsonyt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 03. 11:01

Míg a legtöbb nagy közvélemény-kutató felmérése Tarlós István egyre nagyobb támogatottságáról számol be, addig a kisebb intézetek meghökkentő módon egyre zsugorodó különbséget mérnek a főpolgármester és Karácsony Gergely között.

A Magyar Nemzet számolt be elsőként a különös jelenségről. A Medián — amelynek Karácsony egykor a kutatási igazgatója volt — tegnap már azzal állt elő, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltje beérte Tarlóst.

A tavaly áprilisi országgyűlési választások és az idei májusi európai parlamenti voksolást megelőző közvélemény-kutatások eredményéből az rajzolódik ki, hogy az ellenzékhez közeli intézetek politikai kötődése a méréseik eredményeiben is megmutatkozik – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét Farkas Örs.

– A Publicus, a Republikon, illetve többek között az Iránytű hajlamosak arra, hogy a velük közösen gondolkodó politikai pártok esélyeit növeljék, kampánycélra használják a kutatásaikat, hiszen a választói hajlandóságra motiválóan hat, ha azt érzi egy választópolgár, hogy elfogadható eredményt ér el a pártja – fejtette ki az elemző.

Sok esetben teljesen egyértelműen a kampányszempontok érvényesülnek.

– A kormánypárti oldalon nincsenek hasonló skandalumok, tehát nem az a kérdés, hogy vezet-e Tarlós, csak az, hogy mennyivel – fogalmazott az elemező. Hangsúlyozta: a Századvég Alapítványhoz és a Nézőpont Intézethez hasonló, több évtizedes múltra visszatekintő intézetek – amelyek széles ügyfélkörrel rendelkeznek – nem engedhetik meg maguknak az elfogultságot, hiszen csak a pontosan megjósolt eredményekre alapozva képesek hosszú távon fenntartani a szakmai renoméjukat.

A legutóbbi két választást figyelembe véve eddig a legpontosabbnak a Századvég, a Nézőpont, valamint a Medián bizonyult. Ugyanakkor például a Publicus és a Republikon jóval a három százalékos hibahatáron túli mértékben jósolta kedvezőbbre az MSZP–Párbeszéd szereplését a parlamenti választáson: a 12 helyett 18, illetve 19 százalékot vetítettek előre.

A Jobbik esetében az Iránytű 25 százalékot mért, ám az ellenzéki párt a szavazatok nem egészen 20 százalékát gyűjtötte be. Idén májusban mindhárom intézet hasonló mértékben tévedett az említett pártok javára.

Szoros kapcsolat

– Karácsony Gergely a diplomájának megszerzése után a Medián piac- és közvélemény-kutató cégnél kapott kutatásvezetői állást. 2007-ben a cég kutatási igazgatója lett. A Medián ügyvezető igazgatója, Hann Endre a mai napig tanácsokat ad egykori kollégájának. Karácsony egy másik közvélemény-kutató céggel is szoros kapcsolatba került. Az ellenzék mostani főpolgármester-jelöltje 2002 és 2008 között, az első és második Gyurcsány-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal Horn Gábor (SZDSZ) vezette koordinációs államtitkárságának dolgozott politikai tanácsadóként. Horn 2010-től a Karácsonyra nézve szintén kedvező méréseket publikáló Republikon Intézetet fenntartó Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke. Figyelemre méltó, hogy a Republikon után pár nappal a Medián is olyan eredményt tett közzé, amely szerint Karácsony beérte Tarlós Istvánt. A főpolgármester erre az ATV-nek úgy reagált: „A közvélemény-kutatók közül valaki a sarokba fog állni október 13-án.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.