Létrehozva: 2019.09.10.

Zeng az Örömóda Berkinél, elárulta, miért

A főpolgármesteri székért harcba szálló izomceleb tegnap jelentette be, hogy közel 10 000 ajánlást sikerült összegyűjtenie. Ma friss hírekkel jelentkezett.

Néhány hónappal ezelőtt sokan nem fogadtak volna arra, hogy az ingyenes budapesti közlekedést és kedvezményes parkolást ígérő Berki Krisztián közelebb kerül a főpolgármesteri székhez, mint egy újabb valóságshow főszerepéhez.

Fotó: Sulyok László

Az izomceleb azonban bekeményített, 16 napon keresztül járta a várost, hogy szeptember 10-ig megszerezze a fővárosiaktól a szükséges 5000 ajánlást. Ez idő alatt persze nemcsak olyanokkal találkozott, akik kiálltak mellette, voltak, akik kabarénak tartották a törekvéseit. Berki azonban nem csüggedt, rácáfolt a kétkedőkre!

Hétfő kora délután egy Instagram-videóban táncra perdülve tudatta, hogy sikerült összegyűjtenie a főpolgármesteri jelöltséghez szükséges ajánlásmennyiséget, sőt, közel a dupláját, közel tízezret!

A főváros honlapján kicsivel később közzétett határozat szerint az október 13-ai voksoláson Tarlós István lesz az első a szavazólapon. A kormánypárti főpolgármestert a celeb Berki Krisztián, a Munkáspárt vezetője Thürmer Gyula, a független Puzsér Róbert és az ellenzék közös jelöltje, Karácsony Gergely követi.

Kedd reggelre a Nemzeti Választási Iroda honlapján is megjelent Berki adatlapja. Az izomcelebből lett politikust telefonon kerestük, aki elmondta, hogy ő már tudja, hogy hivatalosan is elfogadták a leadott ajánlóíveit.

Fotó: Instagram

„A számokat még nem tudom, de azzal felhívtak, hogy hivatalossá vált az indulásom a főpolgármesteri székért. Azt üzenem a kihívóimnak, hogy számolgathatnak nyugodtan, de az X-eket úgyis én fogom begyűjteni„ – jelentette ki lapunknak a tőle megszokott magabiztossággal.

Bár további stratégiájáról egyelőre hallgat, az Instagramon megjelent egy az eddigi kampányát összefoglaló videó, amelynek aláfestő zenéje az Örömóda. Alighanem nem véletlen a dalválasztás: Berki szemlátomást elégedett a teljesítményével.

 

 

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés, Szept 10., 2019, időpont: 3:10 (PDT időzóna szerint)

Eközben Krisztián felesége, Mazsi is elbüszkélkedett azzal az Instagramon, hogy férje immár hivatalosan is jelöltté vált.

Fotó: Instagram

Az ő videóját ide kattintva tudod megnézni, az Instagram-sztoriban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap