Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
3 éve

Megszólalt a Donáthot vádoló nő: „Fogdosott, alám nyúlt, megfogta a melleimet”

Mint ismert, a volt szocialista országgyűlési képviselőt, Donáth László evangélikus lelkészt, Donáth Anna momentumos EP-képviselő édesapját a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik női dolgozója feljelentette szexuális zaklatás és testi bántalmazás miatt.

 

Megszólalt a hvg.hu-nak az a korábban a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban dolgozó takarító, aki rendőrségi feljelentést tett Donáth László lelkész ellen. A lapnak nyilatkozó L.M. mint mondja, nem akart a sajtóhoz fordulni. Ugyanakkor az interjúban kitartott amellett, hogy Donáth László nyár elején egy kisebb hiba miatt bántalmazta, két kézzel fojtogatta, ezért tett feljelentést június közepén. A hatóságnak beszámolt arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően, szexuálisan zaklatta és ajánlatot tett neki.

„Fogdosott, alám nyúlt, megfogta a melleimet. De ha nincs róla bizonyíték, úgysem hittek volna nekem” – válaszolta a takarítónő arra a kérdésre, hogy miért csak később, ebben az esetben egy tettlegesség után tett lépéseket. „Nem mentem volna el a rendőrségre, ha nem lenne igaz. Én csak igazságot akarok, semmi mást, derüljön ki, hogy megtette, ez a rendőrség dolga” – tette hozzá.

Állítja, régóta félve ment be dolgozni, de ennek okáról sokáig még az élettársának sem beszélt, viszont a kolléganőinek, sőt egy korábbi felettesének is panaszkodott. Közülük volt, aki azt tanácsolta, inkább mondjon fel, ahogy elmondása szerint volt más női alkalmazott is, aki hasonló okból távozott.

„Mikor több mint két éve odakerültem, egyedülálló anyuka voltam egy 4 éves kisfiúval” – magyarázta, miért volt fontosabb az állása, főleg, hogy félt attól, máshol nem lennének vele toleránsak, hiszen egy kisgyerek sokszor lehet beteg.

L.M. tehát azt is állítja, hogy Donáth nemcsak őt, hanem a szeretetotthon más munkavállalóit is molesztálta, szerinte „nekik is védelem, ha valaki feláll és odaáll”, ahogy ő tette a feljelentéssel – írta a hvg.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erdogan vezet a török elnökválasztás második fordulójában

origo.hu

A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye

borsonline.hu

Álomszép menyasszony volt: Titokban másodszor is férjhez ment az Operett sztárja

magyarnemzet.hu

Wagner-vezér: Ukrajna visszaszerezheti 2014 előtti területeit

mindmegette.hu

5 hiba, amit rakott ételek készítésénél elkövethetsz

magyarnemzet.hu

Véres főpróbát tart a bosszúszomjas Antifa a német városokban

origo.hu

Lelepleződött Amerika, elképesztő dolog derült ki

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. május 29.: Áldott pünkösd hétfő

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

ripost.hu

Szörnyű fájdalmak gyötrik, 14 évesen már járni sem tud az élsportoló Bogi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK

Elképesztő! Eva Kaili visszaül az Európai Parlamentbe

POLITIK

Karácsony egyértelműen elkötelezte magát a háború mellett

POLITIK

Itt a videóbizonyíték: Baloldali politikusok rontottak a rendőrökre

POLITIK

Londoni orosz nagykövet: Moszkva békét akar

POLITIK

Kinyitott a Balaton, kezdődik a szezon: ne lepődj meg, ha ilyen árakat látsz - videó

POLITIK

Folyamatosan támadják Kijevet az oroszok

POLITIK

Ferenc pápa látogatása elismerés volt Magyarországnak