RETRO RÁDIÓ

Kedden nyit az új uszoda Budapesten

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 29. 16:15

Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton, a több mint hétmilliárd forintból megépült létesítmény kedden nyitja meg kapuit 3 medencével, több mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel.

Az átadóünnepségen Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester azt mondta: több évtizedes igény, sok éves tervezés és egy másfél éven át tartó, rengeteg kihívással járó építkezés eredményeként,

„közös erővel valóra váltottunk egy álmot”. Fotó: MTI

Láng Zsolt kijelentette: a városrész fejlesztései nem a látványberuházásokról szólnak, hanem az ott élők számára legfontosabb dolgokról: a gyerekekről, az egészségről, a nyugodt mindennapokról, a minőségi szolgáltatásokról és a mozgás lehetőségéről. A fejlesztések folytatódnak, és a tervek szerint 2020-ban az úszócsarnokot összekapcsolják a szomszédos Pokorny József Sport- és Szabadidőközponttal – közölte Láng Zsolt, aki rámutatott: ezzel létrehoznák Budapest legnagyobb és legszínvonalasabb közösségi és sportterét 7,5 hektáron.

Fotó: MTI

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a kerület országgyűlési képviselője elmondta, hogy a II. kerület a sport területén is fejlődik, a következő évekre is világos tervekkel rendelkezik az önkormányzat. Emellett folyamatban van orvosi rendelők, utak és játszóterek felújítása, valamint parkok kialakítása.

Fotó: MTI

Az uszodát a valaha élt legsikeresebb vízilabdázóról és edzőről, Gyarmati Dezsőről nevezték el. Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a II. kerületi önkormányzat nagyon sokat vállalt az elmúlt években, hogy saját erőforrásaiból tudja terveit megvalósítani, és ezekhez a kormány örömmel társult.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.