RETRO RÁDIÓ

Hiába tartotta kétségbeesetten a rendőr, kizuhant a negyedikről a nő

Mongyi Nikolett
Szerző
Mongyi Nikolett
Létrehozva2019. 09. 05. 21:30

Meztelenül párnákat, táskákat dobált ki a 4. emeletről Budapesten egy összeomlott asszony, akire saját testvére hívta ki a rendőröket. A nő vitába szállt a zsarukkal, a kérésükre fel is öltözött, de tragédia lett a vége: hiába akartak segíteni rajta a rendőrök, hirtelen kivetette magát az erkélyről.

Borzasztó, amire a XVI. kerületi Újszász utcában élők ébredtek: egy negyedik emeleten élő lakótársuk dührohamot kapott, majd a mélybe vetette magát.

- Arra keltem, hogy a fölöttem lévő lakásban kiabálnak és dübörögnek

– kezdte a Ripost-nak egy asszony.

– Ott évek óta B. Hajniék laknak, ebben a házban nőtt fel, kicsi gyermek kora óta ismerem. Úgy tudtam, hogy Olaszországban van, de ezek szerint hamar hazajött. Mivel nyitva volt nálam az ablak, tisztán hallottam, hogy ő kiabál, a testvére pedig próbálja nyugtatni. Nekem nem sokkal ezután el kellett mennem a dolgomra, de otthon maradt a fiam, ő mesélte el a rettenetes folytatást…

Információink szerint B. Hajnalka először néhány tárgyat dobott ki az ablakon, például egy párnát – ami a szomszédok elmondása szerint fent akadt egy közeli fán –, illetve egy kistáskát is.

„Hablaty Hajni”, így neveztük, mert nagyon gyorsan beszélt, évekkel ezelőtt átélt egy autóbalesetet, ami nagyon megviselte

– vette át a szót egy másik szomszéd.

– Sokszor beszélgettem vele, kérdeztem, hogy hogy van. Úgy tudtam, volt párkapcsolata, azt hittem, minden rendben van, aztán pedig ez történik – mutat a megdöbbent asszony a vérfoltos betonra, amit éppen a társasház takarítói próbáltak vegyszerekkel eltüntetni.

B. Hajnalkához a testvére hívott mentőt és rendőr, akik hamar meg is érkeztek. A szomszédok szerint az asszony meztelen volt, ezért kérték, hogy húzzon magára valamit, amit ő meg is tett. Ám, miközben a rendőrökkel beszélgetett, az egyik pillanatban fogta magát és kiugrott az erkélyről. Az egyik rendőr nyúlt utána és kapta el a nő ruhája ujját. Ám a pulóver elszakadt, és Hajni négy emeletet zuhant a mélybe. Információink szerint az asszony életét a kórházban már nem tudták megmenteni. Váltottunk pár szót a testvérével, aki teljesen összeropppant az eset miatt, ezért nem akart nyilatkozni.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.