RETRO RÁDIÓ

Gyerekhalál a csányi óvodában: megszólalt a gyászoló édesapa

Gyerekhalál a csányi óvodában: megszólalt a gyászoló édesapa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 27. 09:30

Ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény miatt indult eljárás.

Amint a Ripost is beszámolt róla, életét vesztette egy hatéves kislány a csányi óvodában, miután az intézmény udvarán kidőlt egy fából készült köteles mászóka, és agyonnyomta a hatéves Mercikét.

A balesetben két kisfiú is megsérült. Egyelőre rejtély, miért borult az oldalára a három csöppség alatt a mászóka. Bár a Blikk információi szerint az óvoda játékaira korábban már panaszkodtak a szülők, bejelentést is tettek emiatt az önkormányzatnál.

Röviddel a tragédia után nagyjából százan vették körbe a polgármestert. A dühös tömeg egy emberként skandálta, hogy a történtek miatt a polgármester a felelős, és ezértle kell mondania. Medve Istvánt, a község első emberét rendőrök őrizték, aki nem tudott szóhoz jutni.

A gyászoló édesapa bár tudomást szerzett a tüntetésről, azt mondja, nem kíván részt venni rajta.

„A tüntetésre nem akarok menni, ez számomra felfoghatatlan tragédia” – kezdte a napilapnak Radics Béla. „Felhívott délután az óvónő, hogy küldjem be a feleségemet, mert történt egy kis baj az oviban. Nem árulta el, mi történt” – magyarázta az édesapa, aki azt is elmondta, hogy neje, Rózsa az óvoda kerítése mögött nézte végig, ahogy a mentősök küzdenek a kislány életéért.

„Nem kívánom senkinek a vérét, hivatalos úton fogok elégtételt venni” – mondta könnyeivel küszködve az apa. „Előző este Mercikém azt mondta, hogy „apa, én egy hercegnő vagyok, kérlek, vegyél nekem egy jégvarázsos hercegnőruhát”. Meg fogom ezt tenni, megszerzem a temetésére” – fogadkozott a gyászoló szülő.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.