RETRO RÁDIÓ

Elbukhatják migránstaxijukat a német „civilek”

Elbukhatják migránstaxijukat a német „civilek”
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 09. 09. 23:11

Háromszázezer euróra (csaknem 99 millió forintra) büntették az Eleonore civil hajó német állampolgárságú kapitányát, Claus-Peter Reischt az olasz hatóságok – közölte a Mission Lifeline nevű német civil szervezet pénteken.

Axel Steier, a Mission Lifeline szóvivője elmondta, hogy a döntés ellen fellebbeztek.

„Ötven százalék esélyt látunk rá, hogy megússzuk a bírságot” – tette hozzá Steier. Igaza lehet, mert vagy megússzák, vagy nem.

A szóvivő szerint Reisch védelmére hozható fel, hogy kényszerhelyzetben volt.

Az Eleonore hétfőn az olasz hatóságok tilalma ellenére kikötött a szicíliai Pozzallóban mintegy száz migránssal a fedélzetén. A hajót lefoglalták.

„Számolunk azzal, hogy elveszíthetjük a hajót” – mondta a szóvivő. Steier 300 ezer euróra becsülte a jármű értékét, amelynek felét a technikai berendezés teszi ki. Elmondta, hogy adományokból már összegyűlt egy új hajó vételárának fele.

„Hibás döntés lenne most feladni” – érvelt.

A szervezet az előző évben elveszítette Lifeline nevű hajóját, amelyet Máltán foglaltak le.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.