RETRO RÁDIÓ

Ordas nagyot hazudott Trump kihívója

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 08. 30. 09:00

Joe Biden volt alelnök, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa a napokban egy választási nagygyűlésen megható történettel idézte fel afganisztáni látogatását, de a The Washington Post kiderítette, hogy egyetlen szó sem igaz belőle.

A volt alelnök a múlt pénteken tartott választási nagygyűlést az északkeleti New Hampshire államban, ahol élénken ecsetelte a hallgatóságnak, hogy még alelnökként az afganisztáni Konarban járt, ahol ropogtak a fegyverek és halál leselkedett az amerikaiakra. Mint mondta: egy négycsillagos tábornok hívta meg őt, hogy kitüntesse a haditengerészet egyik kapitányát a hősiességéért.

Biden elmesélte: néhányan óva intették, de ő félresöpörte az aggodalmakat, nekivágott a kockázatos útnak. „Egy alelnököt mindig el lehet veszíteni, de ezekből a srácokból már nem veszíthetünk el senkit. Ez nem vicc” – idézte fel a veszélyekkel járó küldetés történetét. Elmondta: a kitüntetendő kapitány tűzharc közepette ereszkedett le egy mély szakadékba, hogy a hátán hozza fel bajtársa holttestét. Ezért kapta volna a kitüntetést. „Uram, én nem akarom ezt az átkozott kitüntetést, ne tűzze ki rám!” – kiáltotta a kapitány Biden elmondása szerint. „Ne tegye rám ezt a kitüntetést, uram! Kérem, uram, ne tegye. A bajtársam meghalt” – fejezte be a szívszorító történetet, majdnem kiáltásba fúlva Joe Biden.

A nagygyűlésen megjelent mintegy 400 ember síri csöndben hallgatta őt. Biden hozzáfűzte: „isten engem úgy segéljen, ez az igazság”.

A The Washington Post utána eredt a történetnek. Csütörtökre kiderítette: a történet, néhány apróbb és általános részlettől eltekintve, nem igaz. A történetet valószínűleg amerikai katonák és parancsnokaik elbeszéléseinek alapján, kampányszakemberei segítségével állította össze, de bátor vállalkozásra, együtt érző találkozóra a katonákkal soha nem került sor.

A The Washington Post így összegezte a történetet: „a lényeg, hogy három perc leforgása alatt Biden nem mondott igazat az időpontot, a helyszínt, a hősies cselekedetet, a kitüntetést, a katona rangját illetően, mint ahogyan a saját szerepéről is tévesen számolt be”.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.