RETRO RÁDIÓ

Ezt mondta Gulyás Gergely a Magyar falu programról

J.J.
Szerző
J.J.
Létrehozva2019. 08. 17. 21:06

Útfelújításokra és közösségi szolgáltatásokra szolgál a Magyar falu program

Gulyás Gergely a település napján tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy a Magyar falu program célja a következő években a falusi létforma népszerűsítése.

Ehhez pedig nemcsak arra van szükség, hogy az emberek megismerjék a vidéki életet, de arra is, hogy csökkentsék az infrastruktúrabeli különbségekből és a közszolgáltatások elérhetőségéből esetleg még adódó hátrányokat

– jelezte a miniszter.

A következő évi költségvetésben ezért útfelújításra és a falusi közösségi szolgáltatások javítására is 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre, és az a cél, hogy hasonló összegeket biztosítsanak 2021-ben és 2022-ben is – tette hozzá.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Magyar falu program zalai vetületeivel kapcsolatban egyebek közt arról beszélt, hogy jelenleg 170 milliárd forintos költséggel épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út. Ezen felül Zala megyében mintegy 90 milliárd forint kellene arra, hogy a három- vagy még több számjegyű mellékutakat is fel tudják újítani.

Halász Gábor, Kiskutas polgármestere beszédében említést tett arról, hogy fél éve lett a település a székhelye a Strokeinfo Alapítványnak. Ezzel a szervezettel közösen Kiskutason egy új intézményt, rehabilitációs központot szeretnének létrehozni a stroke túlélők számára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.