RETRO RÁDIÓ

Havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye

Havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 12. 27. 15:15

Negyvenezer forintra emelkedik januártól a kétgyermekesek családi adókedvezménye - emelte ki az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelõs államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva.

Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától. Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza.

Erről szól a családi adókedvezmény

– fejtette ki.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét. Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően – a jövő évi költségvetést is számítva – már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől – fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg – akár már a jövő év első negyedében – a családok támogatásáról szóló további döntések – fűzte hozzá.

Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.