RETRO RÁDIÓ

Tragikus hír érkezett: Meghalt a legendás magyar színésznő

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 10. 12. 11:25

Idõs korában is aktív volt, gyakran szavalt budapesti rendezvényeken.

Életének 104. évében elhunyt Gyulányi Eugénia, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Jenci néni. Az ország legidősebb színésznője élete nagy részét Józsefvárosban töltötte.

Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia Éva 1915. március 15-én született Kolozsváron. Édesanyja, Bátori Elza a Kolozsvári Nemzeti Színház primadonnája volt. Édesapja, Csapó Jenő bonviván volt, aki még lánya születése előtt, 1914. novemberében meghalt az I. világháborúban. Ezért Gyulányi Eugéniát édesanyja második férje, Gyulányi István katonatiszt vette a nevére.

Mivel Jenci néni szülei elismert színészek voltak, nem volt kérdés, hogy melyik mesterséget válassza.

1937-ben szerzett diplomát, kezdőként a Nemzeti Színházhoz került ösztöndíjasként, majd több vidéki színházban is fellépett. A szintén színész Vereczkey Zoltánhoz ment feleségül, fiúk, Zoltán 1954-ben született. Jenci néni 1958-ban lett az Állami Déryné Színház tagja, ahol egészen 1972-ig, nyugdíjba vonulásáig szórakoztatta a közönséget.

Jenci néni – aki sokáig a Népszínház utcában lakott – idős korában is aktív volt, gyakran szavalt kerületi rendezvényeken is

- számolt be a tragikus hírről a 8. kerületi hírportál.

A legendás színésznőtől Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is elbúcsúzott egy közös fotóval a Facebook-oldalán.

Főbb szerepei: Zilia (Heltai Jenő: A néma levente), Lina (Móricz Zsigmond: Rokonok), Dorina, Elmira, Pernelle asszony (Moliére: Tartuffe).

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.