
Tv2 Tények - Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
Nincs sok idõd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a Tv2 Tények segítségével.
MEGHALT BILINCSELÉS KÖZBEN
Bilincselés után meghalt egy 37 éves férfi Budapesten. Videó is készült róla, a szemtanúk pedig azt mondták, hogy begyógyszerezhette magát, mert ordítozott és kocsikat rongált, ezért hívták ki a rendőröket. Az élettársa szerint sosem szedett semmit a párja. A nő azt mondta a Tényeknek, hogy a járőrök rosszul végezték az újraélesztését, ezért halhatott meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól azt a tájékoztatást kapta a Tények, hogy a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek a férfival szemben, halálával összefüggésben bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A mentők pedig azt közölték, hogy a rendőrök kezdték meg az újraélesztést, amit ők átvettek, de sajnos a férfi életét már nem tudták megmenteni.
LELÕTTE A BARÁTJÁT VITA KÖZBEN
Saját barátját lőtte le egy férfi Dunakömlődön. Egy építkezésen veszett össze a két jóbarát és a szóváltás odáig fajult, hogy az egyik férfi pisztolyt ragadott és lelőtte vitapartnerét, a meglőtt férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A lövöldöző most előzetes letartóztatásba került.
A mennyiben az elkövető bűnössége bebizonyosodik, előre eltervezett, felfegyverkezve elkövetett emberölési kísérletért akár életfogytiglan börtönbüntetést is kaphat.
BUKÓSISAKKAL TÁMADT A MENTÕSÖKRE
Mentősökre támadt a bukósisakjával egy motoros Budapesten. Az őrjöngő férfit le kellett fogni, amíg a rendőrök kiértek a helyszínre. Nem lehet tudni, hogy mi volt a baja, valószínűleg egy korábbi közlekedési affér miatt lett mérges. A Tények információi szerint a rendőrök megvizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy kiderüljön, hogy mi vezetett a motoros támadásához.
Annyira agresszív volt, hogy csak lefogva lehetett visszatartani, addig amíg a rendőrök megérkeznek. Ilyenkor közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt tesznek feljelentést.
MÉRGES GÁZ SZABADULT KI EGY HOTELBEN
Négy gyereket és tizennégy felnőttet vittek kórházba egy sümegi szállodából, mert klórgáz került a levegőbe. A mérgező gáz egy elhibázott karbantartási munka miatt terjedt szét a medence környékén. Az esethez összesen tíz mentőegység érkezett, köztük helikopterek is.
A szállodát azonnal kiürítették, és elkezdték átszellőztetni. A vendégek arról beszéltek, hogy nem volt pánik, de azt sokáig nem tudták, mikor mehetnek vissza a szobáikba.
A vizsgálat az most zajlik, de valószínűsíthető, hogy emberi hiba, mulasztás történt átfejtés közben. A betegeket a kórházakban megfigyelés alatt tartják.






