Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.10.

Holttestet találtak Dabason, meggyilkoltak egy nőt!

A rendõrök elfogták egy Dabason történt gyilkosság feltételezett elkövetõjét szombaton.

Még kedden délelőtt hozzátartozója találta holtan egy 69 éves nőt dabasi otthonában. Az asszony halálát az adatok szerint bántalmazás okozta. 

A Pest megyei nyomozók adatgyűjtés után azonosították, majd szombat hajnalban elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét:

egy 43 éves, szintén dabasi férfit, akit az előállítása után emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tesz a gyanúsított előzetes letartóztatására.    

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rémisztő videót osztott meg Köllő Babett

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú