RETRO RÁDIÓ

A Békemenet figyelmeztetés is lesz

A Békemenet figyelmeztetés is lesz
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 13. 15:14
Frissítve2025. 10. 22. 13:21

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) által március 15-ére meghirdetett Békemenet nem valaki ellen irányul, hanem kiállás Magyarország mellett - jelentette ki a CÖF alapítója kedden Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatóján.

 

Csizmadia László úgy folytatta: ezért pártállástól függetlenül mindazok részvételére számítanak a rendezvényen, akik biztonságos életet szeretnének a magyar asszonyok, anyák és gyermekek számára. Hozzátette: a meneten részt vevő lengyel barátaikkal együtt azt üzenik Európának, hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre.

 

 

A Békemenet március 15-én 12 órakor a Bem térről indul. A résztvevők onnan a Kossuth térre vonulnak, ahol 14 órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

 

 


Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője hangsúlyozta, hogy a Békemenet - az előzőekhez hasonlóan - az erő, az egység és a méltóság demonstrációja lesz, amelyen kinyilvánítják a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket. Ugyancsak demonstrálni kívánják, hogy a belső és külső ellenféllel szemben egyaránt megvédik az elmúlt nyolc évben elért eredményeket.
 

 

 

Úgy vélekedett: a Békemenet azért vált ki olyan nagy aggodalmat a baloldal részéről, mert a nemzeti erők győzelme alapjaiban rendítheti meg a nemzet ellenében dolgozó erőket.
 

 

 

 

A közelgő országgyűlési választáson az a tét, hogy Magyarország magyar marad vagy bevándorlóországgá válik

 

 

 

- mondta Lomnici Zoltán.

 

 

Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője azt mondta: a hódmezővásárhelyi választási vereség sokkolta, de egyben fel is rázta a jobboldalt. Rádöbbentette a nemzeti erőket arra, hogy az országgyűlési választáson "élet és halál a tét". Egyben a Békemenet alkalmával meg kívánják mutatni a szeretet és az összefogás erejét - közölte az újságíró.
 

 

 

Stefka István, a Pesti Srácok portál lapigazgatója arról szólt: a Békemenetet figyelmeztetésnek is szánják arra, hogy április 8-án "jól kell mindenkinek szavaznia".
 

 

 

Mert az ellenzék, amely az 1919-es ellenzékhez hasonlítható, az alaptörvénytől a családtámogatási rendszerig mindent megsemmisítene, és migránsok millióit szabadítaná az országra - mondta.
 

 

 

Kérdésekre válaszolva Csizmadia László közölte: az előrejelzések szerint a Békemeneten mintegy 200 ezer, köztük több mint ezer lengyel résztvevőre számítanak. Értékesnek nevezte, hogy a Fidesz is támogatja a rendezvényt. Megjegyezte, szeretnék, ha a Magyar Villamos Művek után további nagyvállalatok is  biztosítanának forrást a CÖF karitatív tevékenységéhez.
 

 

 

Csizmadia László egy korábbi sajtótájékoztatón azt közölte: a "melegszívű" magyarokból és lengyelekből álló menetelők "A haza minden előtt" feliratú, Kölcsey Ferenc versét idéző molinó mögött fognak vonulni a Bem tér, Nyugati tér, Alkotmány utca, Kossuth Lajos tér útvonalon; utóbbi helyszínen csatlakoznak az állami ünnepség résztvevőihez.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.