RETRO RÁDIÓ

Fidesz: Soros be akar avatkozni a magyar választásba

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 11. 16:15

A Fidesz készen áll az április 8-ára kitûzött országgyûlési választásra, amelybe azonban Soros György be akar avatkozni - mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetõje csütörtökön Budapesten, a választás kiírására reagáló sajtótájékoztatón. Azt is hangsúlyozta, a kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.

A politikus szerint Soros György nem demokrata, nem tiszteli az államok önállóságát, a bevándorlás támogatásával pedig elvitatja azt a jogot, hogy a magyarok határozzák meg, kikkel akarnak együtt élni.

A Soros György és szövetségesei részéről Magyarország irányába tapasztalható nyomásgyakorlás közé sorolta Judith Sargentini, a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készítő európai parlamenti (EP-) képviselő budapesti látogatását. A frakcióvezető szerint a "Soros szövetségeseként" számon tartott képviselő az EP olyan íratlan szabályait is áthágja, minthogy az adott nemzeti választást megelőző fél évben az EP általában nem foglalkozik az érintett tagállammal.

Természetesen ezekre a vitákra készen állunk (...), de példátlannak tartjuk a nyomásgyakorlás módját és a nyílt beavatkozást a magyar belpolitikai ügyekbe

- mondta Gulyás Gergely.
 

Ugyancsak a "Soros-féle nyomásgyakorlás" folytatásaként értékelte az amerikai szenátus külügyi bizottsága demokrata tagjainak Magyarországgal is foglalkozó jelentését.

A beszámolót kiadó Ben Cardin szenátorról megjegyezte:

a politikusról mindent elmond, hogy egy 2013-as meghallgatáson többször összekeverte Magyarországot Ausztriával.

Arról sincs fogalma a szenátornak, hogy Magyarországon mi történik, ám vannak, akik megmondják neki, mit kell leírni az országról - fűzte hozzá.

Gulyás Gergely közölte ugyanakkor: a szabad választás lebonyolításához minden feltétel adott. A 106 egyéni képviselőjelöltjük is készen áll, az ő személyükről a formális döntést a Fidesz országos választmányának jövő keddi ülésén hozzák meg - tájékoztatott. A kampánnyal kapcsolatos kérdésre tudatta: a Fidesz választási országjárása márciusban várható.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.