RETRO RÁDIÓ

Felháborító, így gyalázzák a hármas ikrek megözvegyült apját

Felháborító, így gyalázzák a hármas ikrek megözvegyült apját
bdf
Szerző
bdf
Létrehozva2018. 01. 20. 16:30

Az özvegyen maradt édesapát továbbra sem hagyják békében gyászolni.

Privát üzenetekben, rosszindulatú megjegyzésekkel zaklatják a hajdúszoboszlói hármas ikrek özvegyen maradt édesapját, Fábián Tamást!

Sajnos a rosszakarók még mindig nem tűntek el az életünkből 

- kezdte a Blikknek Tamás, akit azzal vádoltak meg, hogy már el is költötte az adományokból befolyt összeget, pedig megannyi ­teendője mellett ezzel még nem is tudott foglalkozni.

"A legfontosabb, hogy mire a kicsik hazaérnek, már minden rendben legyen körülöttünk" – mondta az apa.

Makai Gábor pszichológus szerint ha valakinek nem kell adnia az arcát egy üzenethez, ráadásul nem négyszemközt fogalmazza meg negatív gondolatait, sokkal inkább engedi szabadjára a kontrollálatlan dühét.

A rosszindulatú ismeretlenek úgy hiszik, ők az igazság hírvivői, és ebbe a szerepbe burkolva átgondolatlanul tesznek negatív megjegyzéseket.

"Nagyon egyszerű, primitív gondolkodásmódra utal ez, a háttérben pedig sokszor az bújik meg, hogy az ismeretlen élete megkeseredett. A negatív gondolatokat nem szabad meghallani, hiszen felerősíthetnek bennünk különböző dilemmákat arról, hogy valóban mindent jól csinálunk-e" – vélekedett Makai.

Amint a %RIPOST% is beszámolt róla, Tamás párja, Letti három ikergyermeknek adott életet még december közepén. Ám az asszony a szülés után néhány órával meghalt. Az ország egy emberként fogott össze a kicsikért, Lénáért, Miráért, Milánért, valamint édesapjukért. A Tündérkör Alapítvány közreműködésével több tízmillió forintot sikerült összegyűjteni, de az ország minden tájáról érkeztek adományok.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.