RETRO RÁDIÓ

Fordulat az eltűnt kisfiú ügyében: vért találtak

Fordulat az eltűnt kisfiú ügyében: vért találtak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 24. 11:30

A kis Ben 1991-ben tûnt el Kos szigetérõl, máig nem tudni, mi történt vele.

Vérnyomokat találtak a rendőrök azokon a tárgyakon, amelyek nemrég kerültek elő a sheffieldi kisfiú, Ben Needham utáni kutatás során. Most megpróbálnak DNS-mintát is kinyerni a vérből. A nyomozást vezető rendőr szerint a fejlemények megerősítik azt az elméletet, amely szerint Ben balesetben halt meg nem messze az eltűnésének helyétől - írja a BBC.

Ben 21 hónapos korában tűnt el a görög szigetről, Kosról 1991 júliusában. A kisfiú a nyaralójuk közelében játszott, amit a nagyapja éppen felújított.

Tavaly októberben újra átvizsgálták a környéket, miután napvilágra került, hogy a kisfiút egy munkás gázolhatta halálra az építkezésen. 60 tárgyat találtak, ezeket Nagy-Britanniába vitték elemzésre.

Az eredményeket Ben eltűnésének 26. évfordulóján tették közzé. A helyszínelők vezetője azt mondta, „kémiai ujjlenyomatot” találtak, amely arra utal, hogy a helyen vért ontottak.

Meg kell tudnunk, hogy ki volt az, akinek a vére a tárgyakra került.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.