RETRO RÁDIÓ

A jövő nemzedéke is tudja, mi a Széchenyi-örökség!

A jövő nemzedéke is tudja, mi a Széchenyi-örökség!
P.Petra
Szerző
P.Petra
Létrehozva2017. 07. 26. 07:56

Idén is 22 gyermeknek adták tovább a Széchenyi nevéhez méltó értékrendet az A-Híd Zrt. által támogatott táborban.

A legnagyobb magyar szellemiségét képviselő Gróf Széchenyi Család Alapítvány huszonkét gyereknek szervezett immáron második alkalommal egyhetes nyári programot.

Impozáns környezetben, impozáns vendégekkel zajlott a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által rendezett II. Széchenyi tábor záróünnepsége. A Magyar Nemzeti Múzeum adott otthont július 7-én a rendezvényre, ahol Széchenyi Tímea, az alapítvány kuratóriumi elnöke beszámolt a tárborról, amely ebben az évben Budapesten volt, így természetesen a dunai hajózás sem maradhatott ki, és Budapest ékkövei sem, a hidak. Elmondta még, hogy a rengeteg színes program során a gyerekek sokat tanultak, külön megköszönte a támogatóknak a segítséget.

„Jövőre még több gyereket szeretnénk elhozni”

– zárta beszédét Széchenyi Tímea.

A táborban minden évben 22 gyermek vehet részt, pályázat alapján. Célja, hogy megőrizzék és tovább vigyék a Széchenyi névhez méltó értékrendet, eszmeiséget és nemzeti kulturális örökséget.

Dombóvári Éva, az A-Híd Zrt. marketing és PR vezetője kiemelte, hogy a cég a kezdetektől fogva támogatja az alapítványt és az általuk szervezett gyerektábort. Az anyagi hozzájárulás mellett azonban ezúttal minden táborozónak ajándékcsomagot is készítettek, mely egy igen különleges, kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvet is tartalmaz a budapesti Duna-hidakról, ami rengeteg érdekes történetet és információt tartalmaz a Széchenyihez köthető Lánchíd mellett az összes többi budapesti hídról is.

A rendezvényen Schmittné Makray Katalin, a volt köztársasági elnök felesége nagyon nagy vállalkozásnak nevezte, hogy az alapítvány általános iskolás gyermekekkel ismerteti meg Széchenyi hatalmas örökségét. Köszöntőt mondott még a tábor támogatói nevében Nyul Zoltán, a BKK stratégiai és innovációs igazgatója, Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke - aki elmondta, hogy Széchenyi István volt az egyik első, aki hazánkban az ökölvívást meghonosította.

Reméljük, 2018-ban is hasonló élményekről számolhatunk be! 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.