
Ki akarták végezni a budapesti rendőröket
A rendõrök voltak a célpontjai a tegnap késõ esti, Teréz körúti robbantásnak! Ezt Papp Károly országos rendõrfõkapitány jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján.
" Az egész magyar rendőrséget érte támadás. A rendőreimet ki akarták végezni" - közölte Papp Károly országos rendőrfőkapitány vasárnap esti rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A sajtó képviselői számára lejátszották azt a drámai hangfelvételt, melyen a megtámadott rendőr páros férfi tagja hív kétségbeesetten segítséget nyaksérült kolléganőjéhez, közvetlenül a Teréz körúton szombat este történt robbantás után.
Papp Károly elmondta, hogy a két rendőr állapota stabil, a férfi súlyos, a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, utóbbit továbbra is altatásban tartják.
![]()
A sajtótájékoztatón a rendőrfőkapitány bejelentette, hogy minden kétséget kizáróan a két rendőr ellen irányult a támadás. Hozzátette: az elkövetőt el fogják kapni, hajtóvadászat indult ellene.
A robbantást egy 20-25 év közötti, 170 cm magas férfi követte el. A robbantáskor világos horgászkalapot, világos dzsekit és kék nadrágot viselt. A rendőrség 10 millió forintot ajánlott fel annak, aki érdemben segíteni tud a nyomra vezetésben.
Teréz körút: továbbra is lezárva!
A nyomozók hatalmas erőkkel keresik a tettest: több mint száz kamerafelvételt néztek át az esetről, rengeteg tanút hallgattak meg. A robbantó indítékaira hét különböző forgatókönyvük van, ezeket még vizsgálják. Papp Károly a nyomozás érdekeire való tekintettel azt sem árulta el újságírói kérdésre, hogy feltételezésük szerint hol tartózkodhat az elkövető. A robbantás környéke - a Teréz körút az Oktogon és a Wesselényi utca között - továbbra is le van zárva. A zár feloldásáról később, más szervekkel egyeztetve adnak majd tájékoztatást.






