RETRO RÁDIÓ

Rengeteg program várja az ünneplőket március 15-én

Rengeteg program várja az ünneplőket március 15-én
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 03. 12. 13:15

Nemcsak Budapesten, hanem az egész országban számos színes programmal várják az ünneplõket a központi rendezvényekre a magyar szabadság ünnepén.

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala által idén is a Tisztelet a bátraknak jelmondattal szervezi a márciusi 15-i rendezvényeket. Ezen a napon azokra a magyarokra és nem magyarokra emlékezünk, akik 1848-ban nemcsak úgy gondolták, hanem tudtak, akartak és tettek is Magyarország szabadságáért, mondta Vargha Tamás államtitkár.

Idén március 15-én, kedden reggel a hagyományokhoz híven a Parlament előtti Kossuth téren kezdődik a központi ünnepségsorozat, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Innen az ünneplők a Nemzeti Lovasdíszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet, Tarlós István Budapest főpolgármestere pedig köszöntőt. Emellett zenés, táncos műsorokkal várják az érdeklődőket.
   

Mindemellett a Budai Várban már délelőtt 10 órakor megkezdődik az ünnepi forgatag. Egész nap színes műsorokkal, családi programokkal várják az ünneplőket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, többek között a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, a Magyarság Házában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában is.

A részletes programok és további tudnivalók a március 15-i közlekedésről, forgalomkorlátozásokról elérhetőek a www.marcius15.kormany.hu oldalon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.