RETRO RÁDIÓ

Egymilliárd forintért vágatta le a lábát, most csúnyán ráfázhat

Egymilliárd forintért vágatta le a lábát, most csúnyán ráfázhat
T.D.
Szerző
T.D.
Létrehozva2016. 07. 22. 07:45

A férfi azért mászott a vonat alá, mert abban bízott, hogy több száz millió forintot fog bezsebelni a biztosítóktól. Mivel kiderült a csalás, ezért egy forint biztosítást sem kap, és még börtönbüntetésre is számíthat.

A 49 éves nyírkátai férfi 2013 novembere és 2014 februárja között 14 biztosítótársasággal kötött élet- és baleset-biztosítási szerződést azzal a szándékkal, hogy tudatosan fog sérülést okozni magának, és ezután jogosulatlanul veszi majd fel a biztosítási összegeket.

2014 júliusában bemászott egy mozgó vonat alá.

A vonat mindkét lábát leszakította, de a biztosítók már azelőtt rájöttek a csalásra, hogy a férfi egy forintot is kapott volna.

A megrendezett baleset után a vádlott felesége jelezte a kárigényét, de a biztosítók hamar rájöttek a szélhámosságra, ugyanis a férfi fizetni sem tudta volna a magas biztosítási díjakat, amiket aláírt.

A biztosítótársaságok majdnem 1 milliárd forintot veszélyeztettek az ügy miatt. A pórul járt csaló 15 év szabadságvesztést is kaphat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.