RETRO RÁDIÓ

Ez történik a fügével, ha elkezded locsolni a fád tövét

Létrehozva2025. 08. 23. 15:30

Jól viseli a legnagyobb szárazságot is, és még így is terem. Azonba a füge locsolása nem felesleges, összegyűjtöttük, miért érdemes időnként egy-két nagy vödör vizet adni neki!

Miután kiültetted a csemetét a kertbe, alap, hogy az első évben rendszeresen kell adni neki vizet, hiszen fontos, hogy erős gyökereket fejlesszen. Aztán később a füge locsolása általában el szokott maradni, hiszen a legnagyobb szárazságban is növekszik, és folyamatosan hozza a termést. Azonban hiba lenne azt hinni, hogy nem kell néha vizet adni a fügefának vagy -bokornak, hiszen bár enélkül is elvan, ég és föld a különbség, ha meglocsolod olykor a tövét.

Kisebb lesz a gyümölcs, ha elmarad a füge locsolása.
A füge locsolása nem csak a szép termés miatt fontos. Fotó: Olga Ilinich / Shutterstock

Ha aszály van, kell neki a víz

Hároméves kora után a fügefa megvan öntözés nélkül is, de ennek ára van: ha nem locsolod, az idősebb növény sem hoz szép termést, apró marad a gyümölcs. Ha rég volt eső, és nagy a meleg, hetente egyszer öntözd meg a fügét, ha bőségesen szeretnél szüretelni. 

Nyár végén különösen fontos a füge locsolása

Amikor telis-tele van terméssel, akkor igényli a legjobban a rendszeres öntözést a fügebokor, hiszen nemcsak a gyümölcsök viszik el a sok energiát, de a növény is intenzíven fejlődik. Ezért ilyenkor érdemes fokozottabban figyelni arra, hogy kapjon rendszeresen vizet.

Ne áztasd, csak nedvesítsd a földet

Fontos azonban, hogy amikor locsolod a fügét, ne kapjon túl sok vizet, mert egyrészt elrepedhetnek az érésben lévő gyümölcsök, másrészt a pangó víz a gyökerek károsodását okozhatja. Pontos mennyiséget nehéz meghatározni, mennyi vízre van szüksége az idősebb fügenövénynek, hiszen nem mindegy, hogy milyen nagy a növény, de ha hetente egyszer átáztatod alatta a talajt, azzal biztosan nem fogsz ártani neki.

Még egyszer teremhet

A füge gondozása azért is fontos nyár végén, mert ha a mostani termés lepotyog, még egészen az első fagyokig van rá esély, hogy még egy adag beérjen a zöld bogyókból. Ha száraz az ősz, akkor ilyenkor is locsold a bokrot, hogy még egyszer szüretelhess idén az édes gyümölcsből.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.