Létrehozva: 2017.01.13.

Mindezt eltitkolják a nők, de miért is?

Aki tagadja, nyilvánvalóan nem mond igazat.

Szerző RIPOST

Minden embernek vannak fura, vagy éppen idegesítő szokásai, és ezzel nincs is semmi baj. Ha azonban a nemek szerint vizsgáljuk a problémát, akadnak olyan dolgok, amelyek szinte minden nőben közösek.

Összeszedtük most azt a tíz dolgot, amelyet a nők többsége a leggyakrabban művel – természetesen titokban. Olyannyira, hogy a barátnőik társaságában sem feltétlenül vállalját ezt be.

1. Melltartó

Hiába van egy nőnek három melltartója, vagy éppen huszonhét, általában van egy kedvenc és ha teheti, mindig abban lenne. Vagy azért, mert kényelmes, vagy azért, mert abban tűnik a legszebbnek a két melle. Szegény melltartót napokig képesek hordani, míg a fiókban ott lapul a sok kihasználatlan darab.

2. Körcsekkolás

Ezt a folyamatot azért már sokan láthattuk egy-egy készülődős napon. A nők ugyanis, ha felöltöztek, általában egy olyan tükör előtt kötnek ki, ahol tetőtől-talpig látják magukat. Ott aztán megpróbálnak jobbra és balra is úgy körbe fordulni, hogy lássák magukat hátulról is. És ami talán még bosszantóbb: ha csak egy apró részlettel nem elégedettek, kezdődhet az öltözés elölről.

 

3. Rejtegetés

Intim dolgaikat a nők ezer helyre képesek elrejteni. És el is rejtik. Így, ha lenne alkalmunk szétnézni a dolgaik között, tuti, hogy tucatnyi helyről kerülne elő egy apró tampon, vagy más higiéniai termék. Farzseb, pénztárca, melltartó, fiók, kabátzseb, táska,... millió csodát rejtenek.

4. Szkennelés

A nők, ha társaságban vannak, vagy új embereket ismernek meg, minden más nőt alaposan végigmérnek. Arc, alak, smink, ruhák, cipők, ékszerek, a hölgy alakja, mind-mind átmennek egy alapos vizsgálaton. Az ellenőrzés ráadásul egyben egy összehasonlítás is: Vékonyabb, mint én? Nagyobb a feneke? Izmosabb? Szebb a ruhája...?

5. Mosdó

 

Míg a férfiak a piszoárban gyakorlatilag egymás mellet lógatva a szerszámukat végzik a dolgokat, a nők többségét már az is zavarja, ha valaki csak egyetlen légtérben tartózkodik velük. Sokszor képesek hosszú perceket várni, hogy kiürüljön a mosdó és elvégezhessék dolgukat. Ami általában egy sminkkorrekcióval ér véget. Most gondoljunk a női WC-k előtt kígyózó sorokra! Na ugye!

 

6. Cipők

A nők képesek meghalni a divatért. A legelképesztőbb magasságú cipőket is képesek hordani, ha az a divat, vagy abban csak két centivel is magasabbnak tűnnek. Ha szűk, ha szoros, az sem baj. Ha az Alpokon kell átsétálni benne, az sem. Hihetetlen fájdalmakat élnek át, de csak az utolsó utáni pillanatban bújnak ki belőle.

 

7. Kisállatok

A nők többsége meg van győződve arról, hogy a kisállata a gyermeke. Többségük úgy gügyög a kutyájához, mintha emberpalánta lenne, megváltozott hangon beszél hozzá, folyamatosan kérdéseket hajtogat neki, öltözteti, fényképezi.

8. Shopping

A nők furcsán működnek, ami a vásárlást illeti. Amennyiben egy „Leárazás”, vagy „Akció” felirat jelenik meg a szemük előtt, képesek vad ámokfutásba kezdeni. Ilyenkor olyan dolgokat is megvesznek, amit egy nappal korábban meg se néztek volna. A beszerzett ruhák és egyebek nagyobbik része pedig egy szekrényben tölti majd hátralévő életét.

9. Pótcselekvések

A nők többsége nem tud nyugalomban létezni. Ha épp muszáj lenne, akkor is dolgozik a kezük. Általában a hajukat piszkálják, vagy épp csavargatják, de vannak, akik a hajuk tövét vakargatják. Ha a kezükben marad egy-egy hajszál, gond nélkül leejtik a földre, ott, ahol épp vannak. Ha a haj nem megfelelő játékszer, képesek a körmeikkel, műkörmeikkel játszani, akár addig is, míg be nem szakadnak, vagy épp le nem peregnek.

10. Trükközések

A nők általában késnek. Ha bőven van idejük elkészülni, akkor is az utolsó pillanatra hagynak mindent. Ha nem sikerül hajat mosni, akkor gyorsan lófarokba kötik, ha a szőrtelenítésre nem maradt idő, simán nadrágos napot csinálnak. Ha a sminket nem sikerült előző nap lemosni, simán ráviszik a friss réteget.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!

OTTHONKA

Kukacos lesz-e idén a cseresznye, különös megállapítást tett egy gazda

OTTHONKA

Erre figyelj, ha ősz óta nem használtad a fűnyíród

OTTHONKA

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést