Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.25.

Hőségriadóban így tartsd hűvösen az otthonod

Nincs légkondid, és úgy érzed, felforrsz a lakásban? Nem kell beletörõdnöd! Néhány remek ötlet igazi túlélõcsomagot jelent!

Kikészít a hőség? Így tudod gyorsan és hatásosan lehűteni a lakást. Azt persze mondanunk sem kell, hogy a szellőztetést éjszakára időzítsd, nappal jól zárd be az ablakokat és húzd el a függönyt… - na de mit tehetsz még ezen kívül? Mutatjuk.

Zárd az ajtókat is

Igen, a szobákat egymástól elválasztó ajtókat is. A szakértők szerint ez segít az egyes helyiségeket hűvösebben tartani, és bőven ráér a levegő áramlását akkor biztosítani, amikor már lement a nap és kissé lehűlt az este.

Cserélj ágyneműt

A tiszta és friss ágyneműhuzat bizonyítottan hűvösebb érzést kelt, mint amikor a már használtba fekszel bele. De ez még hagyján: a szakértők szerint a legjobb, amit tehetsz, ha azonnal beszerzel egy hajdinából készült párnát, a hagyományos párnákkal szemben ez ugyanis nem zárja magába a hőt, így sokkal üdítőbb az alvás vele a kánikulai éjjeleken.

Változtasd meg a ventilátor irányát

Ha nincs mennyezeti ventilátorod, akkor ideje beszerezned most, amíg még nem kapkodják el az összeset. És az sem mindegy ám, hogyan használod: állítólag a nagy hőségben az óramutató járásával ellentétes irányba kell forognia. Hogy ez egyes szakértők szerint miért kelt hűvösebb érzetet, mint a másik irány, azt bevalljuk, mi magunk sem értjük, de egy próbát miért is ne érhetne meg…

Felejtsd el a lámpát

A háztartási gépek, a villany, a számítógép mind erősen forrósítják a levegőt. A legjobb persze, ha egyszerűen kiülsz a szabadba, és élvezed a hűvösebb estét. De mi legyen a négy fal között? Szerezz be napelemmel működő lámpácskákat – a barkácsáruházak kertészeti osztályán rengeteg verziót találhatsz belőlük. A lakás díszeiként is klasszul mutatnak majd. Világíts ezekkel az esti órákban a villany helyett: hangulatosabb, nem termel hőt és még a villanyszámlán is spórolni tudsz.

Házi párakapu

És ne feledkezzünk meg az egyik leginkább üdítő módszerről sem! Kapd elő az asztali ventilátort, vegyél elő egy nagy tálat, és töltsd meg jéggel. Jó, ha a tál fémből van, mert a módszer így még inkább hatásos. A ventilátor elé helyezd a jeget, de persze biztonságos távolságra. Határozottan érezni fogod a kellemes fuvallat jótékony hatását.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Erre figyelj, ha ősz óta nem használtad a fűnyíród

OTTHONKA

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

OTTHONKA

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

OTTHONKA

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen