Létrehozva: 2016.02.01.

Antigravitációs szobanövény a legújabb őrület

A lebegõ bonszai garantáltan olyasmi, amit még a barátaid is tátott szájjal fognak nézni!

A bonszai-őrület az utóbbi években hazánkat is elérte. A kis növény nem véletlenül lett sokak kedvence. Apró mérete, furcsa gumós törzse igazán izgalmas jelenség, jól díszít szinte minden otthont.  A mininövény ültetését most teljesen újragondolta egy japán mérnök.

Egy mágneses térrel lebegtetett ültetőedényt álmodott meg, melyben éteren túli jelenésként a levegőben lebeg a bonszai fa. Az elv az azonos pólusok taszításán alapszik, persze jól jön, hogy a maga a bonszai növény, így az ültetőedénye is kicsi, így 1-2 kg-nál többet nem kell megtartania a rendszernek a levegőben.

Az erős mágnes állítólag kimondottan jól hat a növény életfunkcióira - az elv hasonló, mint a humán-gyógyászatban, ahol számos területen alkalmazzák a mágnest. Így a kényes bonszai növények jobban is érzik magukat az antigravitációs rendszerben, mint a hagyományos bonszai cserepekben.

A lebegő ültetőedény szettet interneten lehet megrendelni, ára mérettől függően 50 és 150 ezer forint között mozognak. Sajnos bonsai fa nem jár hozzá, a belevalót helyi virágüzletekben kell beszerezned.

A kivitelezésre az ötletgazda egyébként a kickstarter-en gyűjtötte össze a pénzt. Ez az a fórum, ahová őrült ötleteiket ömlesztik a feltalálók. Az oldalt tőkeerős mecénások is látogatják, s ha fantáziát látnak egy-egy induló találmányban, lecsapnak rá és összedobják a pénzt a fejlesztéshez illetve a gyártáshoz. Ez történt a lebegő bonsai edénnyel is: a kitűzött összeget ötszörösen túlteljesítették a finanszírozók!

Tehát biztos, hogy világszerte nagy sikert fog aratni a termék!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!