
„10/10-es üzlet” készül: Világsztár edző csábítja Marco Rossi újoncát a győri bajnokcsapatból
Menedzsere szerint ideális előrelépési lehetőség nyílhat az ETO magyar válogatott kerettagja előtt. Miroslav Klose lehet Tóth Rajmund edzője.
Nehéz dolguk lesz az ETO FC vezetőinek, hogy egyben tartsák a magyar bajnokcsapatot. Az előző hét év során egyeduralkodó FTC-t is maguk mögé utasító győriek magyar kulcsemberei közül Vitális Milán csapatkapitány már az ünneplés pillanataiban arról beszélt, hogy előrelépni készül a karrierjében; de kapós a védelem oszlopának számító Csinger Márk is; csakúgy, mint a magyar válogatottba újoncként meghívott védekező középpályás, Tóth Rajmund. Utóbbiért, az ETO 22 éves játékosáért a hajdani világklasszis csatárból lett edző, Miroslav Klose német másodosztályú klubja, az 1. FC Nürnberg fizetne eurómilliós összeget.

A Bild értesülése szerint Tóth Rajmundot egymillió euróért (mintegy 360 millió forint) vásárolná ki a 2028 nyaráig érvényes győri szerződéséből a 1910-es, 1920-as évek 9-szeres német bajnoka, az idei szezont a másodosztály 8. helyén zárt Nürnberg. Az edzője a 137-szeres német válogatott, világbajnok és vb-gólkirály Miroslav Klose.
Tóth Rajmundot tökéletes erősítésnek látják a németek
A klub szurkolói oldala, a ClubZone elemzése szerint ugyanakkor a mélyebben zsebbe nyúlva, a fenti összeg háromszorosát is megérné a magyar tehetség szerződtetése, akinek a munkabírása mellett a párharcok és a hosszú passzok is az erősségei közé tartoznak. Ezért a Paderbornba igazoló Tom Baack utódául kiszemelt Tóth "tökéletes megoldást jelent a Nürnberg középpályájára", "10/10-es üzlet lenne" a megszerzése.
A Tóth Rajmundot képviselő menedzseriroda, a Team Time Management ügynöke, Fehér Milán az M4 Sport megkeresésére megerősítette a Bild információját, sőt elárulta: a Nürnberg már a második ajánlatot tette a másfél éve figyelemmel követett magyar futballistáért. A menedzser szerint Tóth szakmailag és emberileg is jó benyomást tett a németekre, és a nürnbergi csapat a stílusát, illetve Klosét nézve is ideális következő lépcsőfok lenne a fokozatosan felépítendő pályafutásában.







