RETRO RÁDIÓ

"Itt a vége" - Már a visszatérést tervezi a válogatott kézilabdázó

Létrehozva2026. 04. 25. 07:30

Túl van a műtéten, nyáron már a csapatával alapozna a Fradi volt klasszisa. Szöllősi-Zácsik Szandra keményen edz, hogy visszatérhessen a pályára.

Öt hónappal súlyos térdsérülése után is elszántan dolgozik a visszatérésén Szöllősi-Zácsik Szandra. A Ferencvárossal többek között bajnoki címeket és KEK-győzelmeket is ünneplő klasszis az évek során számtalan megpróbáltatáson ment keresztül, így pontosan tudja, milyen mentális erő kell a visszatéréshez.

Szöllősi-Zácsik Szandra már a visszatérésen gondolkozik
Szöllősi-Zácsik Szandra a visszatérésen gondolkozik Fotó: MTI

Szöllősi-Zácsik Szandra: Látom a fényt az alagút végén

„Mentálisan nagyon erősnek kell lenni, hogy a gyakori hullámvölgyeket át lehessen vészelni, mert vannak jobb és rosszabb napok. De úgy érzem, hogy most már azért jövök ki ebből, túl vagyok a rehabilitáció felén. Már látom a fényt az alagút végén, és nagyon bízom benne, hogy minél hamarabb túl tudok lendülni ezen az időszakon”

- foglalta össze érzéseit Szöllősi-Zácsik Szandra a klubhonlapon, majd így folytatta:

Amikor jött a sérülés, az első gondolatom az volt, hogy akkor itt a vége, én ezt abbahagyom. De ez tényleg csak pár perc volt. Találkoztam a kisfiammal, a kislányommal és az apukámmal, és ez elég gyorsan elmúlt. Utána már úgy voltam vele, hogy az élet sok akadályt elém rakott, ezt is megugrom. Ha már egyszer megugrottam, akkor meg fogom még egyszer”

Kiváló szezont fut az esztergomi együttes Elek Gábor irányításával, ugyanakkor nagyon várják vissza rutinos játékosukat. A klasszis az egészségügyi stáb felügyelete mellett dolgozik, hogy a júliusban kezdődő alapozásra már közel teljes értékű munkát végezhessen.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.