
Szalah csupa mosoly, fütyül a Liverpool problémáira
Az egyiptomi világsztár látszólag teljesen megváltozott, mióta elhagyta Liverpoolt. Mohamed Szalah Afrikában újra magára talált, miközben klubcsapata továbbra is küszködik.
Mohamed Szalah még legalább egy hetet Afrikában tölt, miután az egyiptomi válogatott beverekedte magát az Afrika-kupa elődöntőjébe. A liverpooli ikon legkorábban a január 17-i bronzmérkőzést követően térhet vissza klubjához, amely ugyan veretlen a távollétében, ám 2026-ban lejátszott három mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. Úgy tűnik azonban, mindez cseppet sem nyugtalanítja az egyiptomi támadót, aki roppant felszabadultnak tűnik a Liverpooltól távol töltött hetekben.

A 33 éves jobbszélső a nehéz őszi időszak után nemcsak a pályán találta meg újra önmagát hazája nemzeti csapatában (4 gól és 1 gólpassz a tornán), hanem a pályán kívül is, ami a nyilatkozataiból is egyértelműen kirajzolódik.
Szalah sokkal boldogabb Afrikában
A legjobb négy közé jutást követően is önfeledten beszélt:
Ez eddigi pályafutásom kedvenc tornája. A csapaton belül kivételes az összhang, mindenki barátként tekint a másikra. Legalább akkora elszántsággal küzdünk egymásért, mint magáért a győzelemért
– fogalmazott Szalah, akinek az Instagram-oldala is arról árulkodik, hogy az elmúlt hetekben sokkal boldogabb, mint korábban Liverpoolban, ahol megromlott a kapcsolata Arne Slot vezetőedzővel.
A napokban strandröplabdázni járt csapattársaival a tengerparton, korábban pedig egy közös kerékpártúrán is részt vettek.
Szalah szinte minden fotón fülig érő mosollyal bukkan fel, mintha Afrikában ismét önmagára talált volna. A nagy kérdés már csak az, hogy ezt a felszabadultságot képes lesz-e magával vinni Liverpoolba is, hiszen tavasszal Szoboszlaiéknak elengedhetetlen lesz egy jó formában lévő Szalah, ha trófeákat szeretnének nyerni.






