-3°C
3°C

Eugénia névnapja

RETRO RÁDIÓ

Hiába reménykedtünk, Szoboszlai Dominik után újabb magyar focista hagyja ki a karácsonyi meccset

Létrehozva2025. 12. 25. 10:00

A magyar válogatott labdarúgó bízott abban, hogy karácsonykor már védhet csapatában. Tóth Balázs még csak most kezdi el a közös edzéseket.

A magyar futball egyik idei felfedezettje volt Tóth Balázs, a válogatott kapus ősszel robbant be a válogatottba. Három vb-selejtezőn is védett, kétszer Portugália ellen, majd november elején megsérült. A vártnál ugyan hamarabb gyógyult meg, de hiába bízott benne, nem lehet ott pénteken a Blackburn karácsonyi bajnokiján. Szoboszlai Dominik sárga lapok miatt marad le a Liverpool meccséről, Tóth pedig sérülése után hagyja a "Boxing Dayt".

Tóth Balázs november elején sérült meg
Tóth Balázs november elején sérült meg / Fotó: Ian Cook - CameraSport 

A 28 éves játékos az MTI-nek elmondta, a foci miatt is nagyon várta a karácsonyt, de kapkodni semmiképpen sem akar.

"A hatodik hét is letelt, de csak a napokban kezdhetem majd el a közös edzéseket a csapattal, így aztán nemhogy a Millwall, de pénteken a Middlesborough elleni Boxing Day-meccset is kihagyom" - nyilatkozott Tóth Balázs kapus, aki hozzátette, az angliai, karácsonyi mérkőzésekhez hasonló nincs máshol a világon.

Angliában a futball is az ünnep része. Blackburnben átlagosan húszezer néző előtt játsszuk a meccseinket, de karácsony második napján megtelik a majd' harminckétezres stadionunk

- mondta, majd megindokolta, miért marad le idén is a felejthetetlen napról.

"A műtéti heg nem rugalmas, két-három héttel az operáció után masszíroztatni kellett volna, de ez csak a napokban kezdődött el. Nem tudtam, mitől fáj folyamatosan a térdem, el is voltam keseredve, hogy nem sikerült a műtét, de remélhetőleg az orvosok megtalálták az okát" - tette hozzá Tóth Balázs, aki tavaly bokaszalag-szakadás miatt nem játszhatott az év végén."

Tóth Balázs alapember lett

Sérüléséig Tóth Balázs mind a tizenhárom fordulóban tagja volt a Blackburn kezdőcsapatának, ami azért is óriási teljesítmény, mert hat évvel korábban még a Puskás Akadémia második számú csapatában védett az NB III-ban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.