RETRO RÁDIÓ

„Pető Tamással NB I-es maradt volna a Vidi” - reagált az edzőváltásra a fehérvári legenda

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2025. 11. 15. 07:30

Egyetért az NB II-es klubvezetés döntésével Szabó József, az 1985-ös UEFA Kupa-ezüstérmes fehérvári futballegyüttes egykori gólzsákja. Jó döntés volt Pető Tamás edzői kinevezése a Videotonnál.

Tavasszal menesztette, szerda délelőtt újra kinevezte vezetőedzőnek Pető Tamást a labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár vezetősége. Szabó József, a klub egykori legendás csatára örül a döntésnek, mert mindig amondó volt, hogy a székesfehérvári együtteshez nem szabad külföldi vagy idegen városból elszármazott honi trénert szerződtetni.

Pető Tamás visszatért a Vidihez
Pető Tamás visszatért a Vidihez Fotó: Nemzeti Sport

Pető Tamás 2024 júniusa óta egyszer dolgozott már Sóstón. Akkor az balszerencsésnek bizonyult, hiszen mielőtt - már egy másik edzővel - kiesett a csapat, a ZTE elleni otthoni találkozót 2-0-ra, majd Nyíregyházán 1-0-ra elvesztette úgy, hogy a 88. percben együttese 11-est hibázott. Ha azon a két meccsen hat pontot szerez, nem küldik el, és még ma is csont nélkül élvonalbeli lenne a Vidi

 – vélekedett Szabó, majd azzal folytatta, hogy mi hiányzik a mai fehérvári játékosokból.

A mai Videoton fiataljai nem szeretnek cselezni, márpedig az a futball sava-borsa, Pető e téren alighanem változtat. A munkájához a nemzetközi tapasztalata adott, hiszen a belga és a holland bajnokságban is futballozott.

Szabó biztatja a játékosokat, hogy sokkal szabadabban kombináljanak, cselezzenek. Erre nagy szükség lenne, mert a piros-kékek 13 forduló után csak a 12. helyen állnak a 16 csapatos mezőnyben.

A munka dandárja Nemanja Nikolicsra vár, új sportigazgatónk szerencsére végleges otthonra lelt Székesfehérváron. Labdarúgó-tapasztalatai, kapcsolati tőkéje szerteágazó, remélem, talál majd olyan befektetőt, aki elindítja az élvonal felé a Videotont

 – tette hozzá Szabó.

Pető Tamás 27 meccsen vezette a Vidit

A korábbi tizennégyszeres válogatott Pető tavaly június és idén április között 27 NB I-es bajnokin irányította a fehérvári csapatot, mérlege 8 győzelem, 6 döntetlen és 13 vereség volt. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.